Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
Textil- és viseletgvűitemém 245 tesek köréből egynéhány felföldi takácsmunka, „bakacsin” tartozik. A 18. századi hímzések száma már számottevőbb. E korból származnak a legrégibb viseletdarabok, a süvegek. Az állomány döntő többségét a 19. század második felétől a 20. század első feléig terjedő időszakból származó anyag képezi. A textil- és viseletgyűjtemény jellemző sajátossága a gyarapodás kezdetétől töretlenül érvényesülő népművészeti célzatú gyűjtés eredményeképpen létrejött nagyszámú, töredékdarabokból álló mintakészlet. A gyűjtők, közvetítő kereskedők, maguk a falusiak és a muzeológusok is gyakran nem a teljes tárgyra, hanem annak csak a díszített felületére koncentráltak. Ezért például a derékaljhéjaknak csak 10 százaléka, a díszlepedőknek 33 százaléka, a párnahéjaknak pedig 46 százaléka a teljes tárgy, a többi töredék (5. számú melléklet). A viseletdarabok összesített vizsgálata esetén kedvezőbb a kép, de az egyes tárgyféleségekre lebontva ugyanúgy felfedezhető az aránytalanság. Például a jól ismert hímzett sárközi főkötők 1244 darabot számláló kollekciójából valójában alig akad egy-két teljesen fölszerelt, egész darab. Bár a cél a teljes tárgyak múzeumi megőrzése és a töredékek kerülése, de bizonyos mintaváltozatok vagy egyéb szempontok (történeti anyag, egy adott iskolában oktatási célra felhasznált forráskészlet stb.) esetében ez utóbbiak megszerzésétől sem célszerű elzárkózni. A gyűjtemény nagyobb részét a legkülönfélébb szempontok (történelmi, földrajzi, forma, díszítés, funkció, kommunikatív tartalom, innováció, technika stb.) alapján szerveződött sorozatokba rendezhető egyes tárgyak alkotják. Ezekből csak néhány példát említek: a legnagyobb mintakészletet az Erdélyi Pál és Györffy István magángyűjteményével megalapozott kalotaszegi vőfélykendőkön lehet megfigyelni, a mintavariációkat pedig leggazdagabban a sárközi főkötőhímzések mutatják. A hímzések történeti, kompozíció-, szín- és mintabeli sorát a mezőkövesdi, a szőttesekét például a sárközi anyag képviseli. A lakást díszitő textíliákból valamennyire hiteles összeállításban alig több mint 20, egész szobát felöltöztető, teljes együttes került a múzeumba, és további 10 kisebb egységgel (például egy vetett ágy kellékei) rendelkezünk. A lakás- és háztartási textilek esetében a tartalmi vonatkozások, a kiállításon való megjelenítés és a funkcióban való szemléltetés céljából szükséges volna az átfogóbb gyűjtések újraindítása, mivel a bútorzat nélkül ez a típusú anyag csak mint a népművészet része válhat bemutathatóvá. Amíg ugyanis egy műhelyrészlet vagy egy gazdálkodási mód láttatása nem kívánja meg a teljes tárgykészlet felvonultatását, addig a lakáskultúrának témánkat érintő részénél ez nincs így. Az öltözetegyüttesek értékelése tekintetében mindig sarkalatos kérdés volt a gyűjteményi kollekció számszerűsítése. Fél Edit textil- és viseletgyűjteményt ismertető tanulmányaiban a legkülönbözőbb értékek olvashatók 400-tól 500-on át 700-ig (Fél 1970.11; 1989. 14). Természetesen mindegyik szám igaz, hiszen minden attól függ, hogy milyen kritériumokat veszünk figyelembe. Az N. Fülöp Katalin által az 1980-as évek végén összeállított kimutatásban 518 felnőtt- és 118 gyermeköltözet szerepel. Ezek egy része valóban teljes, kiállítható együttes, más része azonban kiegészítésre szorul (vagy további gyűjtések, vagy a gyűjtemény meglevő egyes darabjai segítségével). Ebbe az utóbbi csoportba azok a női öltözetek kerültek, amelyekhez megvan legalább az ing vagy ujjas, a szoknya, a kötény és azok a férfi- öltözetek, amelyekhez minimálisan egy ing és egy gatya, illetve nadrág és ujjas, illetve nadrág és mellény áll rendelkezésre. Az elmúlt évtizedek során eddig elkészült kimutatások nem foglalják magukban a gyűjteményi anyagból adódó további lehetőségeket és a variációk sorozatait. A mutatók esetenként egy település tipikus viseletének több variációját is tartalmaz
