Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
216 _ Katona Edit A gyarapodásban a visdetdarabok között - bár aránytalanul a főkötőhímzésekre összpontosítva - a sárköziek, a lakástextilekben pedig a kalotaszegiek domináltak. A gyűjtemény nemzetiségi összetételét a műkereskedőktől és magángyűjtőktől (Berger Samu, Osztrcsil József, Szmik Antal) való vásárlások és ajándékozások befolyásolták a nagyszámú, főleg felvidéki szlovák hímzés révén, de ez az anyag néhány, gazdagabban díszített tárgyféleségre (főkötő, főkötőrész) koncentrálódott. Az új szerzemények tematikus megoszlásában szépen kirajzolódik Györffy koncepciója, hiszen folytatódott az egyes tárgyféleségek történeti, formai és díszítésbeli változatainak gyűjtése. A vászonholmik közül elsősorban az ingek, azután a házbelső öltöztetésére szolgáló párnahéjak, díszlepedők és kendők rendszeres vásárlása mellett továbbra is kiemelt figyelemben részesítette a szűrszabó- és szűcsmesterség emlékeit. Saját teljesítményének könyvelhette el, hogy a „Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára mintegy 50 darab cifraszűrt és szűrszabó munkát őriz, mely túlnyomó részben a szerző gyűjtése” (Györffy 1930. 3). Elmélyült szűrkutatásainak köszönhetően 73 darab, főképpen Hajdú, Bihar, Szabolcs megyei hímzésmintával21 finomította a szűrdíszítményekről kialakult képet. Györffy István a témában végzett kutatásait tájékozódó jellegűen ugyan, de a Dunántúlra is kiterjesztette, s néhány értékes déldunántúli női ködmönt szerzett be (ltsz.: 130517-130518, 130537-130539). A nyugat-dunántúli szűcsök legmunkásabb, legdrágább produktumait addig csak egy Veszprém megyei, a millenáris kiállításra beszerzett suba képviselte a múzeumban. Mellé Viski jóvoltából egy tihanyi férfi- (ltsz.: 130756), Gönyey révén pedig egy csökölyi hímzett női bunda (ltsz.: 70875) került. A gyarapításban a társadalmi szempontok felé való elmozdulást jelezte Kiss Gézának szülőfalujából, az ormánsági Kákicsról 1930-ban behozott, az életkorral fokozatosan változó főkötőkből álló sorozata (ltsz.: 130234-130242). Az új szerzemények is inspirálták az 1924-ben, majd 1928-ban megindított Magyar népművészet és A Magyar népművészet kincsestára sorozatot. A kötetek célja kimondottan az volt, hogy a népi hagyományok megismertetésével együtt támogassa beépülésüket a modern lakás- és öltözködési kultúrába. Györffy érdeklődésének megfelelően a férfi kismesterek magyar jellegzetességeket hordozó mintakincséből a jászsági szűcs-, valamint a nagykun és matyó szűrhímzéseket adta közre (Györffy 1924b; 1925b; 1928a). A „magyaros” kézimunkák iránti fokozott érdeklődést kívánta kielégíteni Bátky Zsigmondnak a rábaközi és kalotaszegi varrotta- sokkal (saját és alkalmi múzeumi gyűjtés), Györffy Istvánnak a (saját és főként Kungazda-fé- le szerzemény) szilágysági, Viski Károlynak pedig a (szintén Kungazda-féle szerzemény) csíkmegyei székely hímzésekkel foglalkozó mintagyűjteménye (Bátky 1924a; 1924b; Györffy 1924a; Viski 1924). Nagy jelentőséggel bírt a különben elhanyagoltabb szőttes témában megjelent két dolgozat: Viski Károlynak a székely „festékes” gyapjútakaróról és Gönyey Sándornak a múzeumi anyag hiánya miatt az adatgyűjtéseiből megírt bodrogközi szőttesekről szóló munkája (Viski 1928a; GÖNYEY 1924). A népi díszítőművészet pártolása és divattá válása jól követhető a kézimunkaújságok (Muskátli, Tündérujjak) hasábjain, hiszen ezekben gyakran közöltek múzeumi példákkal illusztrált rövid, tömör összefoglalásokat a népművészeti alkotásokról, a múzeumi munkatársak és más szakírók tollából. A minták reprodukálása indította el a technikai vizsgálódást, különösen a hímzések körében. Undi Mariska elfeledett korai jó munkája után (UNDI 1927) született meg Ferencz Kornélia és Palotay Gertrúd Hímzőmesterség című, mindmáig utolérhetetlen kézikönyve, amelyhez a szerzőtársak áttanulmányozták, ki21 Ltsz.: 125149-125164, 125413-125415, 125587-125598, 126393, 128975, 129929-129968.
