Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény
Közlekedésgyűitemérn 139 ilyen típusú felméréséből tudjuk, hogy „több mint 70% került be műkereskedőktől, gyűjtőktől és falusi árusoktól” (Fél 1963a. 81; vő. Bátky 1903b). Ez a körülmény egyfelől komoly muzeológiai problémákat vetett és vet fel, másfelől magyarázatul szolgál bizonyos aránytalanságokra, adatok hiányára. Természetesen újabb fejezet kezdetét jelenti a közlekedésgyűjtemény életében is az a strukturális változás, amelynek eredményeként a korábbiakban a Magyar Nemzeti Múzeum keretében működő Néprajzi Tár, illetve Néprajzi Osztály 1947-től szervezetileg is különváló intézményként mint önálló Néprajzi Múzeum folytatta szakmai tevékenységét. A háborús éveket és a 2. világháború utáni változásokat is magában foglaló időszakról szóló publikációban a Magyar Osztály kapcsán a közlekedésgyűjtemény ugyan nincs megnevezve (Balassa 1954b. 301), de tudjuk, hogy ezekre az évekre esnek a helyreállítási munkálatokkal, az állományrevízióval és a tematikus gyűjteményeknek önálló raktárhelyiségekben való elhelyezésével összefüggő szerkezetátalakítások. A gyűjteményi struktúra kialakításának elképzelései - mint azt már felidéztük - az 1930-as évek végének múzeumi-muzeológiai kezdeményezéseire utalnak vissza (vő. KOVÁCS 1939b). „A múzeum gyűjteményi profiljának megfelelően vált szét a hazai és az egyetemes anyag magyar és nemzetközi osztályra, ezen belül pedig megszerveződtek a mindmáig egzisztáló tematikus gyűjtemények a következő megoszlásban: a Magyar Osztályon belül 1. Gyűjtögetés, 2. Földművelés, 3. Állattartás, 4. Halászat, 5. Táplálkozás, 6. Település, építkezés, 7. Közlekedés-teherhordás, 8. Házbelső, 9. Mesterségek, 10. Kerámia, 11. Textil-viselet, 12. Hagyomány tárgyai.” (Selmeczi Kovács 1989. 19.) A néprajztudomány irányítói, művelői - a kikerülheteden ideológiai befolyás ellenére - olyan új tudományos programokat, feladatokat fogalmaztak meg, amelyek jelentős mértékben gazdagították ismereteinket, s gyarapították a tárgyi gyűjteményeket (vö. Hoffmann 1972; Hofer 1973). Ami a szűkebben vett gyűjteménygyarapító tevékenységet illeti, abban fellelhető a korábban meg nem valósult elképzelések kiteljesítésének szándéka (például a gyűjteményi katalógus elkészítésére vonatkozó munkálatok, lásd Takács 1972. 23), de megjelentek új igények is (például az úgynevezett monografikus tárgygyűjtés, lásd Fél-Hofer 1964) is. Ez utóbbiak körében még a régi nyilvántartási szisztéma alapján került regisztrálásra 1949-ben a törzskönyv 3981. tétele alatt a „Változásvizsgálat csoport gyűjtése” (Hetény János, Manga János, Bodrogi Tibor, Csermák Géza, Hofer Tamás, Diószegi Vilmos): egy fatengelyes szekér, illetve részei (ltsz.: 141654) a Baranya megyei Hidasról. E gyűjtés feltehetően azonos azzal a programmal, amelyre a Magyar Osztály 1948. és 1949. évi működéséről szóló jelentések utalnak: „Az osztály tisztviselői részt vettek a Bonyhádkörnyéki bukovinai székelyek közötti gyűjtésben.”5 A jelentések szerint 1948-ban Csilléry Klára Kéty, Bakó Ferenc Kakasd, Csermák Géza Hidas, 1949-ben Csilléry Klára és Fél Edit Kéty, Balassa Iván és Barabás Jenő Hidas településeken gyűjtött.6 1950-ben került bevezetésre a nyilvántartás korszerűsítése, s az új múzeumi törvénnyel annak országos érvénybe léptetése. Ennek a gyűjteményi munka szempontjából is fontos elemei: az új tagolású leltári szám használata és az úgynevezett nyolcpontos leírókarton követelménye, valamint a tárgyakról azonosításra alkalmas fénykép készítése. Noha ezek 5 NMI M. O. 5/1949. 6 NMI M. O. 1/1949.
