Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
3. Pásztortanyák
Kétségtelen, hogy a kecskeméti pusztaság pásztorcserényei a fonott vesszőfalban és a bugaczmonostori formában érték el legmagasabb kifejlődésüket, de azért nem mondhatjuk ki törvénynek, hogy csak ez a cserértyfal és csak ez a forma volt az ősi, az első, a melylyel szemben már a nád is, a peszéradacsi forma is, a hanyatlásnak volna jele. Az bizonyos, hogy a deszkafal a legújabb korok terméke ; ellenben nem bizonyos, hogy a nádenyhely a fonott enyhelynek másolata. Nagyon is valószinü az a föltevésünk, hogy a kecskeméti pusztaság pásztornépe, enyhelyeinek készitésénél a nádat előbb használta, mint a sövényt ; hiszen az egyszerű, nádkévékből állított enyhely mellett a vesszőfonatú tábla már a fejlődésnek első fokát mutatja.*) A nagy magyar Alföld más vidékein használatos pásztorenyhelyek, kontyos kunyhók, vasalók, szárnyékok ma is nádból készülnek ;**) de nádból készültek a kecskeméti pusztaság háromszárnyu szélfogói, szárnyékjai is, melyeknek enyhelyében telelt ki egykor a szilajjószág nagy része***) és nádból készülnek ma is a kecskemétvidéki juhászok iszrongái —karámj ai — a hol a juhokat iszrongára fejik és éjszakáztatják.****) Az egykori kecskeméti pusztaság tavai, mocsarai olyan nagy mennyiségben termelték a nádat, hogy a pásztor akár mindennap kanyar it hatott belőle magának másik enyhelyet. A nádnak hordozható enyhelylyé formálása is könnyen ment ; a nádszálakat csak egyenesre kellett vágni, rudak közé szorítani, s az egészet összefűzni gyékénykötelekkel.f) Nem ilyen könnyen ment a vesszőenyhelyek elkészítése. A hozzávaló rekettyéket, malát- és sárfűzeket nem nagyon bőven termetté a kecskeméti pusztaság ; érte a Dunáig, Tiszáig is el kellett menni. A vesszők kiválogatása is nagy gondot kivánt. A tapasztalatlan ember a korán megsárguló, haszontalan sárfűzet is elvitte, da aki értett hozzá, meg sem állt addig, mig a zöld és erős malátfüzre nem talált, melynek az a tetszetős tulajdonsága is van, hogy szépan megpirosodik. A vesszők fonása sokkal több munkát, időt kivánt, mint a nádak fűzése, ezért csak telelés idején fogtak hozzá. Ennek sem minden pásztor értette a módját. Előbb két cserénybeli karót, kissé megdűlt állásban, levertek ; ezekre mintegy felöl magasságban, keresztben, a cserénykötőszijakkal rudat kötöttek. Ehhez a rúdhoz támasztották, a fal terjedelméhez képest, arányosan elosztva a bordákat alkotó vastagabb nagykarókat és a lappangott s azóta megint felszínre került néhány vesszőfonású cserényt, sajnálatomra, nem mutathatom be, mert fényképezésükre alkalom nem kínálkozott, a kézirajznak pedig — pásztortanyáról, pusztai környezetről, szabad levegőről lévén szó — nem vagyok barátja. *) L. : Hetman Ottó : A magyar ősfoglalkozások köréből. **) L. : Herman Ottó : Az ősfoglalkozások. ***) L. : Vahot Imre : Kecskemét és a kecskeméti puszták. ***•) L_ a szövegképek között a Kecskemétről adott nádfalazatú iszrongát. y) Sem a rúdért, sem a gyékénykötélért nem kellett a városi „szálházba' menni, éppenúgy, mint nem kellett a cserény bélfájáért és más tartozékáért sem, mert ez mind a pusztán készült. Az újabban felkapott léczrámák és a cserények deszkafalai márapásztorok kényelméről beszélnek. Nem oszthatjuk teljesen Herman Ottónak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját, hogy a mint a lécz és deszka olcsó lett, ,,a sok munkába kerülő szövött falazatot felváltotta a léczkeretek közé fogott nádfalazat." L. : Herman Ottó : A magyar ősfoglalkozások köréből.
