Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)

2. Pásztorok

mainapság és lélekszámuk is, a kor általános viszonyaihoz mérten, tekintélyes volt. Az állattenyésztés, földmívelés mellett ipar és kereskedelem virágzott. A szaporodó lakosság ellátására és fokozottabb igényeinek kielégitésére a községhatárokból mind nagyobb és nagyobb területeket fogtak eke alá. Az állattartás is mind jobban és jobban haladt a két részre oszlás folyamatában ; a házi használatra szánt jószág, mint kezesió, igásökör, fejőstehén, fejősjuh, hizósertés ott maradt a község közvetlen közelében, a szilajbarom, szilajménes, ürüfalka, sertéskonda pedig mindinkább hátravonult a rengetegekbe, mocsarakba, sívóhomokokra. A lakosság lételének alapja már a föld míveléséhez volt kötve, daczára annak, hogy a lábasjószág maradt továbbra is a nép forgóvagyonának alapja. Alkalmas vizi- és szárazföldi útak, szállítóeszközök hiányában a lábasjószág volt az, a mit messze, vásárokra elhajtani és pénzre váltani lehetett. Különösen azóta, hogy Nyugoteurópának benépesedése, eliparosodása, megvagyonosodása hússzükségletet teremtett. A hússzükséglet nyomán beállott kereslet az edzett, magyar szilajbarmot csakhamar világczikké tette úgyannyira, hogy a szarvasmarhatenyésztés ebben az időben minden más állattartást háttérbe szorított.*) A szarvasmarha tenyésztésében természetesen Kecskemét és a még virágzó Kiskunság is kivette a maga részét ; mindez azonban nem jelentett a vidék életében többet, mint egyebütt. Döntő fontosságú eseményeknek kellett bekövetkezni, hogy a kecskemétvidéki állattenyésztés a magyar állattartásnak homlokterébe jusson s világhírre vergődjön. Ezek a döntő események a mohácsi vészt követő török iga, a „Kiskunság" elhalása, a puszták születése és a „Kecskeméti pusztaság" kialakulása vo'lt. Abban a mértékben, amelyben a községi élet pusztulásnak indult, a határokban folytatott szántás-vetés, kezesjószágnevelés visszahúzódott a bátorságosabb helyekre, nyomult előre a mocsarakból, rengetegekből, sívóhomokokról a szilajjószágtartás ; benépesítette a bitangságra jutott pusztákat, melyek a megmaradt szerencsésebb, vagy népesebb községek határát növelték bérlet, vagy erőszakos foglalás útján. A rommá lett templomok környékét, a házak helyét legelésző barmok, nyájak sokasága váltja fel úgy, hogy a korabeli térképek az elpusztult községek helyére szarvasmarhákat, juhokat rajzolnak az ott folyó élet magyarázatául.**) Az állattenyésztésnek most már határozott rugója is van : az állatkereskedelem, mely nemhogy szűnt volna a zűrzavaros időkben, hanem még hatalmasabb lendületet vett. Az európaszerte dúló vallási- és örökösödési háborúk, török hadjáratok mind nagyobb és nagyobb embertömeget hajtottak a hadakozó felek zászlai alá, a minek megint az élelmezést elősegítő magyar állatkereskedelem vette hasznát. Ennek a nagyszabású tenyésztésnek és kereskedelemnek fontosságát a hadakozó felek is elismerték úgy, hogy később például maguk a török hatóságok vették védelembe saját rablónépeik ellen. De az állattartó községek sem voltak restek, hanem az elpusztult vármegyék, vagy elmenekült megyei hatóságok helyett hallgatólagosan megalakították a parasztvármegyét, amelynek elsőrendű tevékenysége éppen a pusztai közrendészetben merült ki.***) Volt is mit óvni a községeknek, mert az állattartás révén beköszöntött vagyono*) L. : Herman Ottó : A magyarok nagy ősfoglalkozása. **) L. : Ortelius Abrahamus : Theatrum orbis terrarum .... ***) L. : Gyárfás István : A paraszt vármegye. Budapest, 1882.