Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)

2. Pásztorok

sodás olyan méretű volt a külömben annyira szomorú emlékű török iga alatt, hogy mint egy régi szóhagyomány tartja ,,akkor egy közönséges gazda is süveggel mérte az arany és ezüst pénzt, midőn marhája fölöslegét vásárra vitte." *) Akárhány olyan vállalkozó gazda volt ekkor Kecskemét vidékén, a kinek a pusztákon egy-kétezer darabból álló gulyája legelt. Ezeket, megkülömböztetésül, a marhátlanabb lakosokkal szemben, márkásabb- vagy zahingazdáknak nevezték.**) Akik pedig az egész állatkereskedelem szinét lefölözték, voltak az országos hírű kecskeméti tözsérek, akik a vásárokon ezerszámra összeszedett lábasjószágot a hajtók harczraképes, marczona seregével, lassú tempóban legeltetve, az úgynevezett marhahajtóútakon Bécsig, Nürnbergig, Triesztig, vagy még messzebb is, piaczra vitték.***) Csak természetes, hogy ilyen méretű állattenyésztés hatalmas pásztoranyagot is kivánt. Minthogy az előző, szelídebb korokban a szilaj pásztorkodás szűkebb területekre szorult, a szilaj pásztorok száma egyre fogyott, a hirtelen beállott szükségletet nem tudták egyhamar alkalmas emberanyaggal ellátni. Ilyen körülmények között úgy az egyes gazdák, mint a községek kapva-kaptak minden jövevényen, a ki a fölöttébb nehéz és veszedelmes pásztori szolgálatra ajánlkozott. Kétségtelen, hogy a török iga hatása alatt az Alföld színmagyar lakossága a Felvidékre nyomult ; ugyancsak a török iga hatása alatt nyomultak délszláv fajták, mint ráczok, horvátok, dalmaták a Balkánról a nagy magyar *) L. : Hornyik János : A város gazdasági fejlődésének története. **) L. : U. ott. ***) L. : Takáts Sándor : Magyar bikaviadal. 5. „Iszronga" deszkából. (Kecskemét—Ballószög.)