Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

TANKÓ JÓZSEF (Jáni): Ilyen volt... (Elbeszélés)

Ezen annyit gondolkoztam, métt édesanyám hojza ki a kuferomot, hát édesapám erősebb! De ezekben az énekekben örökké az édesanya van. Aztán egy elég hideg márciusi reggel elindultam katonának a katonokésérök az állomásig késértek. Biza sirtam. Járt az üveg kézró'l-kézre de én nem mertem inni se. Féltem. De nem hiába. Bevittek a regát fenekibe, Olténiába Rumnikul Vülcseára, úgy jártam, keltem eló're, mint egy néma. Csak tátottam a szájomot, románul se tudtam. Elég sokan vótunk magyarok csak Felsó'lokról 16-an vótunk, de egymás közt se vót szabad magyarul beszélni, met hamar orrbavertek. De úgy látszik ujan vagyok, mint a kicsi macska: akár hogy veted, talpra esik. Egyik nap beszélgetett a századparancsnok egy fényes sapkás tisztvei. A tiszt megszólít magyarul s mondja, gyere ide, magyar vagy-e? - Igen. - Hova való vagy? - Csik megye, Gyimesfelsó'lok - Akkor te csángó vagy! - Igen, a vagyok. - Én is az vagyok. Hétfalusi csángó, Brassó melló'l. No, gondoltam, itt szökött ki a zsákból a szerencsém. Igy es lett. Elvitt magához lovásznak. Én szerettem a lovat, met otthon es vót lovunk. Értettem a lovakhoz, egy törzsőrmester állategészségügyi az még inekciókot es velem adatta bé a beteg lovaknak. Itt tőtöttem le a katonaságomnak egy jó részit. Késól)b istálló parancsnok lettem. Ez es valami. Talál az iskolámval. 1939-ben kivittek Arad mellé, Szombatfal vára. Azután átol vittek Beszerábiába. Igy lódigáltak egyik határról a másikra. 1940 augusztus 13-án, soha se felejtem el, esszeszedték az összes magyart és visszavittek az ezredhez. Éreztük, itt készül valami. Ott dolgoztunk, szénát csináltunk, vótunk vaj 260-an. Ingem ott es szobaparancsnoknak tettek, nagy dogom nem vót, örökké a konyhában vótam. Ilyen a szerencse. Vót pedig ott két kolozsvári fiú es azok minden este kimentek rádió hallgatni. Egyik nap, 29-én este jöttek nagy nagy örömmel, hogy Észak-Erdélyt visszaadták a magyarnak. Vót ott öröm! Egész éjjel énekeltünk, ordítottunk, nem aludt senki.