Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Mi estére bementünk egy faluba és megháltunk egy háznál, künt a töltésen. Pokrócot terítettünk és lefeküdtünk. Hajnalban még setét volt és jön egy asszony, azt mondja: „Meneküljetek édes gyermekeim, mert a németek járnak házról-házra és ahol román katonákat látnak, mind lelövöldözik őket. Nem volt időnk felöltözni, pokrócba raktunk mindenünket és mezítláb szaladtunk ki az erdőibe. Szerencsére az erdő 200 méterre volt a falutól. Az erdőben felöltöztünk. Puskája volt mindenkinek. Állást foglaltunk, ha kijőnek az erdőbe utánunk, lövünk mi es, de nem jöttek ki. A civilek jósszágaikat mind kihozták az erdőbe, ahol mi voltunk, hog biztonságba legyenek, nehogy a németek elvigyék, így szakadt meg a német-román barátság. Ellenség lett és ellenség az orosz es. Mind a kettőtől féltünk. Dél felé, amikor a köves út felé nézünk, mint vízözön, úgy mennek az oroszok a németek után. így 1944. augusztus 23-án mi es befejeztük a háborút és tanakodni kezdtünk, hogy menjünk haza. A káplárom és két katona egy faluból voltak. Átöltöztek civil ruhába és vették az irányt Palánka felé. Én meg a cimborám, szintén falusi Gyurka János, ugyancsak átöltöztünk civil ruhába, amit a parasztoktól kaptunk. Otthagytuk a katonaruhát, puskát. Minekünk volt a legnehezebb, mert mi azon a kövesúton át kellett menjünk, szemben az oroszokkal, amitől nagyon féltünk, hogy fogságba esünk vagy pedig agyonlőnek. Megkértünk egy civilt, hogy jöjjön el velünk a kövesút felé, ha minket lelőnek, legalább hírt küldjön haza. Kiléptünk a kövesútra, remegve, hogy mi lesz velünk. Szembe es jön velünk egy orosz tiszt lóháton és azt kérdi tőlem: Szkolko kilométer Tirgu Okna? Én ijedtemben nem tudtam szólni, csak felemeltem a két kezem és mutattam neki ötször, azt jelentette, hogy 50 kilométer, amit meg es értett. Azt mondja „Szpasziva" köszönöm és ment tovább. Erre mi megvigasztalódtunk, hogy nem bántanak. Vettük az irányt az erdőn keresztül Bakó felé. Ahogy az erdőből kiértünk, egy faluba jutottunk. Itt már szembe mentünk egy részeg orosz katonával, aki járt házról házra és megállít minket. Azt monjda oroszul: „Ti szoldát", ti katonák vagytok. Mondom nem, de szembejön velem és azt mondja az inged elárulja, hogy katona voltál. És kérdezi „Antonescu Bukarestben