Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Közeledik a háború 1938 év novemberében behívtak katonának kiképzésre, megtanulni az új fegyverek kezelését. Egy hónapig Bakóba [Bacau] voltam. Amikor hazajöttem, leszereltem. Már a grófi birtokról es leszereltem, tudván, hogy mától kezdve nem sokáig maradok itthon, közeledik a második világháború. 1939-ben megint otthon kezdtem gazdálkodni. Vettem két ökröt, fiatalokat. Olyan szép ökrök lettek, hogy a faluban nem volt senkinek olyan. Kocsim tiszta új, én is úgy éreztem, hogy jó gazda ember vagyok Csíkban. Közben 39-ben újból behívót kaptam, bevonultam. Szegény feleségem nem bírt a két ökörrel, a gyerekek kicsik voltak. Amikor két hónapra hazajöttem, azt mondja a feleségem: Ember! Add el az ökröket és vegyél tehenet, mert nem bírok velük. Eladtam az ökröket jó pénzért és be mentünk Bakóba Jancsi Péterrel, vettünk egy-egy tehenet az végett, hogy ha mi elmegyünk katonának, az asszonyok befogják őket és szántanak, vetnek és boldogulnak úgy, hogy tudnak. Be is vált a tervem, mert az én tehenem vemhes volt, egy hónapra le is ellett. Volt öröm a háznál, mert volt tej is. Közben ősz felé megint behívót kaptam, ez még Erdélybe szólott, Bereckbe. Ez egy nagy község, fele magyar, fele román. Itt építettek a románok vasútvonalat, de mind magyar kisebbségekkel és besszarábiai orosz érzelműekkel. Minket azért vittek oda szakaszvezetőket, hogy felügyeletünk alatt dolgozzanak. Amikor odaértem, jelentkeztem és vártam mikor kapom az egyenruhát. Hideg volt nagyon, bementem én es a házba, ahol még sokan voltak és egytől egyig mind magyarul beszéltek. Én nem szólaltam meg magyarul. Lesütöttem a fejem és hallgattam mit beszélnek ők. Közben azt mondja egy közülük: „Hova való lehet ez a bocskoros román?" Azt mondja egy másik: „Ne beszélj te, hátha holnap mikor felöltözik szakaszvezető lesz és még felveri az ajakodat." Erre én még jobban lesütöttem a fejem, a földet néztem. A házigazda, aki szintén magyar volt, tudott egy-két szót románul, odajön hozzám, a kézit a fejemre teszi és azt mondja