Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

századostól, hogy az ő írása vagy szóbeli szólása nélkül senkinek, se katonának, se tisztnek semmit a raktárból ki ne adjak. Ha ő szól a századosnak én szívesen adtam volna, de így ő nem szólt, azért nem adtam." - „Hallod Rubis - így hívták a törzsőrmestert - mit mond a szakaszvezető'? Én nem tartalak bűnösnek, menj békében a helyedre." Másnap jött a százados, megtudta a történteket, nagyon de nagyon megdicsért, azt mondta továbbra is így cselekedjek. Az én századosom úgy megbízott bennem, talán jobban, mint a feleségében. Azért mondom ezt, mert voltak neki nó'i dolgai, akikkel levelezett. A nők a leveleket mind az én nevemre küldték és én adtam oda neki. Becsületem nagyra megnó'tt a században, a katonák nagyon szerettek. Csak a tisztek, altisztek nem, mert semmit sem tudtak kicsalni tólem. így kicsit meg es nőttek a szarvaim. Tudtam, hogy a századnak van hiánya sok mindenből visszamenőleg 10 évre es. Kitaláltam azt, hogy én ezt a hiányt visszaszerzem. Barátságba léptem az ezred raktárosával. Azt mondja nekem, Laczkó adjál nekem egy új rend ruhát, megyek szabadságra, én neked annyi pluszt csinálok, hogy te es fogsz csodálkozni. Adtam neki. Később jött az idő, hogy le kellett adjam a rongyos ruhákat, de ebbe bele értve minden fajtából. O olvasta így: egy, kettő, négy, hat, satöbbi. A tisztje oda se figyelt. így ment ez, amig mindenből leadtam, amit le kellett. Amikor a helyibe megkaptam az újat és leltárt csinálok magamnak kimutatva a készletet, minusz-plusz, én magam megijedtem. Ez nem megy így, meg kell mondanom a századosnak. Be es hívatom a raktárba, elibe teszem a nagy raktárkönyvet és mondom neki szomorkásán: „Százados úr nagy baj van, sok a hiányom. Erre mondja es: „Fiacskám én nem tudlak megmenteni, s börtönbe mensz. Add csak ide a raktárkönyvet." Odaadom és belenéz, nézi, nézi, mindenből plusz, plusz. „Laczkó ezt hogy csináltad?" Elmondom neki a valóságot. De ő örömében majdnem megcsókolt. Azt mondta: „Laczkó, ezt nem szabad tudni senkinek. Küldjél nekem es haza a katonáim részire." - mert volt neki 2-3 katonája, akik nála szolgáltak. És még azt mondta, te es vihetsz