Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

- Az apját Karkus Mátyásnak hívták, de én őt már nem ismertem, meghalt tizenháromban, fiatal ember volt még akkor, pénzt is hagyott szépen. Azt mondta anyósom, hogy volt neki akkor négyezer koronája, amikor a háború kiütött. Hát nagyon sok pénz volt az, megvehettek volna azon egy dülő földet, de nem kellett az apjának. Azt mondta, hogy ő annak a kamatjából megél. Mit törődjön a földdel, mindig csak szántassa meg vettesse. Épített az apósom, azt a kútnál való iskolát is ők csinálták. Szóval pénzik volt nekik, nem dicsekvésképpen mondom. Tizennégybe, amikor Vencelt elvitték a frontra, az anyja ezer hadikölcsönt adott be, úgy mesélték, hogy Vencel is azért jöhetett haza tizennégy nap szabadságra. Aztán beadott még ezret, a többit meg bankba tette. Már akkor aztán elmúlt a háború, odalett a pénz, nem adták vissza. Vencel szegény négy évet volt az olasz fronton, nem sokat mesélt róla, nem volt ő olyan bőbeszédű, csak ha jött valaki, hát fölidézték a múltat. Óriási hegyekről beszélt, meg hogy Montecsimóban voltak. Hogy mi lehetett annak az igazi neve, nem tudom. Ó tüzér volt, lóval, úgy mondta, első lovas volt. Hogy egy vagy két csillagja volt, nem emlékszem én már arra. Minden éjszaka föl kellett vinni a hegyre a muníciót meg a kosztot. A lóra volt rápakolva a takarmány meg minden. Egy szép feszületet is hozott onnan, azt mondta, hogy négy évig a pakktáskájában őrzötte. A keresztnek a közepin egy picike kis gyöngy volt, ha abba belenéztünk, lehetett látni azt a gyönyörű szép kolostort, ami arra volt. Még egy ollót is hozott, azt mondta, az estállóból vette el, a ló farkát nyírták vele. - Négy évig volt ott. Tizennyolcba, amikor felbomlott a háború, hazajött. Forradalom is lett akkor. - Történt valami a faluban? - Itt nem éreztünk mi semmit. A másodikat, az ötvenhatot se éreztük mi a faluba. Csak a városban. Édesapám is akkor szabadult a frontról, és ő is mesélte, hogy inkább csak ilyen állomásokon volt zúgolódás. A szolnoki állomáson mindent összetörtek, nem volt egy ép ablak se, borzasztóan pocsékra ment minden. - Ki volt az anyósa? - Szepesi Katalin. Ez nagyon érdekes, mert Sarudon is van Szepesi család. Anyósom egy rokona odakerült, de még anyósom se, meg a sarudiak se tudták, hogy ki meg mikor. De hát más faluba voltak, így nagyon tartottuk a rokonságot. Én szerettem őket, a rokonokat, meg a vendégeket is nagyon. Nem akarok dicsekedni, de el is láttam mindég mindenkit, oszt szerettek ide-