Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „A szegény öreggel ötvenkilenc esztendőt éltem..." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

Ilyen nagyon sok volt a faluban. A Luca néni, aki temetéskor ott ült a sarokba az ajtó hátánál, és imádkozott, már sokszor mondta az unokámnak is: Te Sanyi! Kihő menjek el? - Csuda akkurátus asszony. Jaj, de sokat kártyázott Vencellel. Most is e, mikor beteg volt is, minden héten kétszer meglátogatta, oszt mindig kérdezte: - Vencel bácsi? Kártyázzunk még? - Ö itt lakott a szomszédba, de most már elment innen, mert az ura meghalt, oszt férjhez ment másik emberhez. Most a falu végén lakik. Jaj Istenem, szegény Vencellel. . . - Mikor volt az esküvőjük? — Huszonnégybe. - Hogyan volt a lagzi? - Anyósom beteg volt, ágyban fekvő beteg, aztán ő azt mondta, hogy ő nem csinál lagzit, mert ki tartana fenn mindent. Azért csak erőt vett magán a vénasszony, beteg asszony, hát vén nem volt még az anyósom, csak hát a betegség legyengítette. Azt mondta, hogy Ő meghív öt-hat házat, ő többet nem tud, mert nincs senkije, hát tényleg nem is volt. Azt mondta, ha mink akarunk, már otthon, édesanyáméknál, csináljuk, ő nem ellenkedik. Megesküdtünk. Nem volt cigány, semmise, csak csendbe ment minden. De bizony, mikor a vacsora meglett, itt volt a cigány a házba, akkor oszt húzta hajnalig. Kevesen voltunk, énnekem volt egy nyoszolyólányom, otthonról eljött három lány, meg a vőfély volt, meg még valaki. A szomszédasszonyok jöttek még el, de nem időztek sokat, ők hozták a menyasszony ajándékát, elhozták, megkínálgattak, lerakták, aztán el is mentek. Másfélórát ha vártak. Ennyi volt az egész. Majd a cigány elment vagy két órakor, nem tudom pontosan. így zajlott le, cigány is lett, pedig nem úgy volt tervezve. — És Julcsa néniéknél? - Ott volt. Aminő szokott lenni abba az időbe. Ugye volt a kiadó, így nevezték azt, mikor kiadták a menyasszonyt a házból, erre se volt híva nagy rokonság. Nálunk se volt nagyobb mindenség. . . — Még akkor nem ajándékoztak, amikor én férjhez mentem. Mit kaptam? Egy öreg bátyánk volt, az hozott egy kaszlit meg egy kaszrojt, az olyan kétliteres fazékféle. Annyit kaptam az egész mindenségbe. Meg még vagy hat findzsát, hozzá korsót, ilyesvalamit, aztán bögrét. Kaptam egy selyemkendőt a keresztanyámtól, Vass nanám adott egy másikat. Szóval Öt kendőt kaptam, egy fekete még most is megvan. Aztán kaptam még rózsaszín szövetet. . . — Kik voltak Vencel bácsi szülei?