Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Volt egyszer egy vendéglős. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

telepített családot istápolták, tejet, vajat, mindent adtak nekik. De volt olyan, Mariskánál olyan lakott, aki tán még a szöget is elvitte a falból. — A harmadik testvére, akiknek tanyájuk volt, nem került Hortobágyra? — Nem. Őnekik előbb szétment a vagyon. — Mennyi földjük volt? — A férjének 120 holdja volt. — Lettek gyerekeik? — Kettő, de meghaltak. A kislány, Margit 22 éves korában. Ő megfázott, tüdőbajt kapott. Fent volt a szanatóriumban egy évig Budakeszin, aztán itt halt meg Besenyőn 42-be. A másik gyerek, a fiú már Pesten halt meg. A nővérem Pesten volt akkor háztartási alkalmazott és megengedték a házigazdái, hogy felvigye azt a beteg gyereket. Mert az is tüdőbajba halt meg, de az sokáig volt beteg. Nem fekvő beteg, csak beteg, mindég fogyott, mindég fogyott. Úgyhogy ő ötvennyolcba halt meg, és 24-be született. — A nővérének a férje él még? — Az is szerencsétlenül járt, összeesett az úton, aztán meghalt. Egy évvel később, mint az Öcsi. Később halt meg, mert emlékszem, nem akarta elhinni, hogy a fia meghalt. Mert ő szegény rab volt, négy vagy öt évig. Itten minden kulák rab volt. Nem tudom, hogy hány évig, aztán szegény kicsit meghibbant. A családját elűzte, vagyis el kellett meni a feleségének, mert nem volt egy falat kenyerük, semmijük se. Miklós nem tudott dolgozni, mert ugye nem rendes volt. A nővérem felment Pestre háztartási alkalmazottnak, ő pedig itt volt. A rokonsághoz eljárogatott, adtunk neki enni. A húgánál lakott, a kántoréknál. Aztán olyan természete volt, ha adtak is neki ebédet, nem fogadta el. Nem. Csak mikor valami kis pénze volt, hogy miből csinálta, nem tudom, akkor evett. Egyszer jön egy este, mondja nekem, Kézit csókolom nagyságos asszony. Mondom, - mi van magával Miklós? — Azt mondja, hogyhát boltba ment volna kenyérért, nincsen kenyér. Adnék-e neki egy vacsorára való kenyeret. Adok én, csak jöjjön be. Adok neki vacsorát. Nem fogadta el. itthon volt a lányom Pestről az urával, vacsorázni akartunk, föl ültettük az asztalfőre. Addig nem evett, míg mindenki nem evett. Mert mindig avval gyanúskodott, hogy őt megmérgezik. Akkor aztán evett. Elvitte szegény a kenyeret. Kilakoltatták őket Szárazbőről, a tanyájukból, és kiutaltak egy szobát Besenyőn. Aztán abból is kitették. Akkor nem tudtak hova menni. A húga adott neki egy szobát.