Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

tanyán, a Gréfli tanyán, most Poroszlóhoz tartozik az. Jól vezette a gazdaságot az az agronómus. Egy alkalommal volt itt előadást tartani a kiskörbe, ahol most a tanító lakik e. Itt a Kladiváéknak szembe. Odagyütt előadást tartani egy este. — Nem értem, azt mondja, - a kisgazdák miért nem termelik a takarmányrépát, vetőmagtermelésre. Higgyék el, megéri. Sok erőt mentesít, és sokat terem. És nem nagy munkával megy. Senkinek sincs Besenyőn. Én szóltam, - nekem volt volna, de a tisztítása nagyon bajos. Azt mondja, miért nem szólt időbe, én megadtam volna az utasítást, hogy tisztítsa ki. Adtam volna még rostát is a kitisztításhoz. . . Mondom, - én nem tudtam, hogy maguk is foglalkoznak vele. - Hát hogyne foglalkoznánk. Azt mondja, ott is, miránk is van beadás kiróva. A gazdaságokra. De ilyesmit termelek én is. De megéri, semmise úgy, mint az. Szegény Teri, a feleségem: — Mindent frászt hozol mostan. Mit csinálsz a takarmányrépával? - Majd kiderül, ha lecsépeljük. Utoljára adtak érte kilencven kiló cukrot. Mondom a feleségemnek, - no hol volt volna kilencven kiló cukor, majd két zsákkal van! Sokmindennel foglalkoztam mindig. A feleségem szegény hányszor mondogatta, — ne csinálj már ennyit, azt se tudod, melyikhez nyúlj! Mondom, - amikor az egyiket csinálom, a másikat nem csinálom. Dohányunk is volt. Édesapám foglalkozott már vele, huszonnégyben ültettünk először, egy holdba. A másik esztendőbe öt holdra, a harmadik esztendőben hat holdra. Aztán megint öt holdon, két kukással. Amikor aztán a magunk szegénye lettünk, amikor ez a világ kezdődött, csak egy kukásunk volt. Negyvenhatba három holdunk volt. A kukásunk a macska Piroska apja volt. De ez a kukás Pista borzasztó véresszájú kommunista volt. Mindig a párt, a párt. . . Akkor jött a rendelet, hogy a gazda köteles a munkásának biztosítania az évi kenyérnekvalóját. Odajött, - hallod-e, ez a rendelet. Mondom, — nézze, én erre nem vállalkozók. Beadást is adni, magamnak is maradjon ennivaló, és még a magáét is? Nézze most még ideje van, nem rendelek palántát, egy szálat se, hagyja itt az egészet. Én arra nem vállalkozók, hogy biztosítsam magának a fejadagját. A magáét, a Piroskáét is, kettőjüknek járna hat mázsa búza, én arra nem vállalkozók. Ezt én nem tudom biztosítani, mert vagy nekem nem marad, vagy magáriak. Akkor magával lesz kellemetlenségem. Hagyja itt, én átveszek mindent. Dohány is a kert alatt volt, és. . . nem messze még egy félhold dohány volt, de nagyon szép dohány volt, de késői, legutolsó ültetés volt. Már törni kellett volna. — Törje mán, mert lefagy. Nem fagy le. — Nem tudom én nem e, közeleg Szent Mihály. Nem törte le,