Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

gyönge, vékony rostja volt. Szeptemberre kellett aratni. Tepélyen volt az is. Lementünk szegény feleségemmel, szedte a markot, mint a búzából, összeraktuk keresztbe mint a búzát. Úgy száradt valameddig. Hazahoztuk, elgépeltük, úgyahogy, mint a búzát. A borsót, a laposborsót is elgépeltette

m. Nem kapáltam. Kapálta a fene. A szudáni füvet meg hordtam hazafele, a hitványát nem. A Szűcsi mondta, hogy a hitványát ne is hagyjam megérni, mert úgyse lesz rajta fej. - Kaszálja le takarmánynak, annak jó lesz. Hát úgyis volt. A szudáni füvet beadtam mindet, esetleg hagytam egy pár kilót, hogy esetleg vetek jövőre. Úgyhogy amit kaptam pénzt a szudáni fűért, az adómat kifutotta. A laposborsót vendégoldalas kocsival hoztam haza, felraktam magosán, jöttem haza Tepélyről, mert az is ott volt. Itt az utca végibe az öregasszonyok nézik: — Mi ez? Te, e laposborsó! Te Iván, hát mit akarsz ennyi borsóval? Elég lenne Tárkánynak is, nem Besenyőnek! Mikor eszitek meg, kedves gyerekem! - Semmikorra se. - Még ennyi laposborsót! - Van-e eszed, meg így meg úgy. A szudáni fűnek meg a borsónak a szalmáját télbe összekevertem. Volt már akkor gépállomás, abba motoros szecskavágó, összevágtam szecskának. Megette a ló is szívesen. Laposborsóból is adtam be valamennyit, körülbelül a felit. A többit mind mi használtuk el. Nem főzni. Darálni. Amikor vittem először darálni a malomba, egy abonyi molnár volt itten. Nem volt senkise. Bevittem két zsákkal. Mázsára teszem. - Ez ennivaló borsó? Mondom, - az. — Énbe se írom, hogy daráltam, a vámot magamnak veszem ki. Hát az asszonyok, hogy megörülnek majd, mikor már kenyér sincs a faluba. Viszem haza, megörülnek, elég lesz egy évig. így volt. Megdaráltam. Második alkalommal vittem ki, akkor Csirke Antal volt a malomba a főnök. Akkor ő mondta: - Iván bácsi, ez nem jó borsó? — De jó az! — Viszek magamnak. Felit vámot veszünk, nem írjuk be, ne tudja senki. De a malac igen hízott tőle. Semmitől se hízott úgy, mint attól. Takarmányrépa volt még. Küldtek takarmányrépa-magot magfogásra. Azt mondták, sűrűn hagyjuk, hogy ne nőjék nagyra. Másik tavasszal magot hoz. Azt kell beadni. Én nem tudom, tán kilencven kiló lett. Kétszáz négyszögöl volt szerződve, de nem volt az száz négyszögöl se, ahova jutott, mert télbe rohadt meg a répából. Oszt először kevés pénzt akartak érte adni. Mit bánom én, az is mentesít, az is dupláját mentesített. A répa bennmaradt a földbe, az már takarmánynak se lett volna jó. Megfásodik második esztendőre, meg rothadásnak indul. A szart levágtuk, fölraktuk kupacokba kint, hogy úgy száradjon meg, egy pár nap alatt megvolt. Akkor hazahoztuk. Itthon egy bottal kicsépeltem. Volt itt egy agronómus a Kétútközi