Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Tájékoztató

TÁJÉKOZTATÓ Az egykori bukovinai székelyek történetével számos könyv, tanulmány foglalkozik. Napjainkban is alig ismert még azonban az a kéziratos irodalom, amely a néprajzi kutatások során, az utóbbi évtizedekben került elő. Az eddig feltárt emlékanyag mind századunkból való. Számuk és tartalmuk alapján elmondhatjuk, hogy a XIX. század derekától már egy országszerte elterjedt szokásrendbe sorolható a bukovinaiak népi írásbelisége. Az anyaműveltségtől való elzártsága következtében ugyan erősebben hagyományőrző és műfajilag szűkebb skálájú, később is alakul ki, mint a magyarság más csoportjainál, de a történeti-gazdasági-társadalmi megkötöttségekből eredő korlátok ellenére is a magyar népi műveltség szerves része. Ez az írásos emlékanyag a szórványba kényszerült római katolikus egyházhoz, illetve istentiszteleti gyakorlatához kötődve alakult ki, fő műfaja a vallásos ének, a cantilena, a sajátos egyházi alkalmakhoz, formákhoz kapcsolódó énekek (pl. litániák, búcsús énekek, halotti búcsúztatók, siratok). Ezeket az énekeket és a világi tárgyú verses emlékeket a bukovinai székelység írástudói verses füzetekbe, kolligátumokba gyűjtötték, írták össze, amelyekbe történetük fontosabb eseményeit, dátumait is feljegyezték és hagyományozták egyrészt tárgyszerűen, időnként átadva a versgyűjteményt arra alkalmas fiatalabbaknak, másrészt az éneklési gyakorlat, a száj hagyomány ozás, a funkcionális felhasználás révén.