Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

A bukovinai székelyekről - 1945 után - az alkalmazkodás és hagyományőrzés lehetőségei

de sokan folytatták a fuvarozást is. A falvakban ún. telepvezetők voltak, akik irányították a mezőgazdasági munkát, tanfolyamokat tartottak a telepesek számára. Három esztendő múltán azonban menekülniük kellett innen a feszült történelmi és politikai helyzet miatt. 1944 októberétől 1945 áprilisáig tartott menekülésük; a Dunántúlon szétszóródva éltek. Végül a II. világháború befejezése után 1945-ben kapott otthont a mintegy 15-20 ezer fős népcsoport Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyék területén, összesen 37 községben.

35 Környezetükben, sokszor egy községen belül is igen vegyes a lakosság: (1948-ig újabb telepes csoportok érkeznek) együtt él német, magyar, a bukovinai, alföldi, szatmári, erdélyi és a felvidéki telepes. 1945 után - az alkalmazkodás és hagyományőrzés lehetőségei A bukovinai székelység - történeti sorsa következtében - a soknemzetiségű Bukovinában sajátos, szigetszerű kultúrát alakított, amelyben régi, székelyföldi elemek keveredtek újabb, Bukovinában kialakult vonásokkal. Zárt közösségekben éltek, magyarságukat, hagyományaikat tudatosan őrizték, tartották a kapcsolatot a Székelyfölddel és a közülük kiszakadt csoportokkal. A körükben végzett eddigi kutatások alapján a bukovinaibácskai időszakban kultúrájuk legfőbb jellemzőjének - természetesen a nyelvi sajátosságaik mellett - ún. közösségi tudatát (sajátos csoport és történeti tudat) tartjuk, amely főleg népi (székely) öntudat, családi, nemzetségi összetartás és tudatos hagyományőrzés tekintetében érvényesült. A kivándorlás és bukovinai megtelepedése óta a székely népcsoportot sokféle hatás érte. Hatással volt rá az idegen, más