Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)
A bukovinai székelyekről - Kutatástörténeti áttekintés
A BUKOVINAI SZÉKELYEKRŐL Kutatástörténeti áttekintés A bukovinai székelység a magyarságnak az a csaknem 200 éve együttélő csoportja, amely a Székelyföld területéről, a XVIII. század második felében Moldvába vándorolt, majd 1776-86 között Bukovinába, az éppen akkor megszerzett osztrák koronatartományba került; 160 évi itt tartózkodás után 1941-ben történt a népcsoport teljes áttelepítése Bácskába, s végül 1945ben a Dunántúlon - Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyék falvaiban találtak végleges elhelyezést. E népcsoport történetével és kultúrájával többen foglalkoztak. Az első tudósításokat a XVIII. századi erdélyi emlékírók munkáiban találjuk. Igen tanulságos ezekben az emlékiratokban, ahogyan a kortársak vélekednek a székelyföldi eseményekről : sok apró részletet, belső ellentmondást megvilágítanak, tükrözik a székelység korabeli állapotát, helyét, szerepét Erdély társadalmában. 7 A reformkorban - a szórványos híradások, cikkek után 1838-ban jelent meg az első könyv a Keleti-Kárpátokon túl élő magyarokról, amely nagy feltűnést, szenzációt keltett: Gegő Elek : A moldvai magyar telepekről c. úti beszámolója, majd 1851-ben Jernei János: Keleti utazása. Ettől kezdve a tudomány képviselői, írók, politikusok, hazafiak foglalkoztak a határokon túl élő magyarság sorsával. Tudósítanak szokásaikról, helyzetükről (járványok, éhínség), kifejezik aggodalmukat az elidegenedés veszélye miatt - egyszóval a nemzet lelkiismeretét élesztgetik. 8