Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 28. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közöség 2. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR (folytatás) - V. Mitikus lények

szàly vót felfelé ballagni a hídra, mer a patákon nem tudtam átgyönni, nagy víz vót. Hát ezt olyan kísértetetnek. Valamikor, úgy szokták, hogy rossz nyomba lép, oszt elvezetik. Elvezeti a hogyhíják, hát osztan. .." (25) 967 "Hát nem csak ez vót, hanem mikor. . .amit mondtam a. . . amit a kovácsház, kovács házánál láttam. Mer édesapa aszondta mindig, hogy — ott vót. . ., olyan patkoló kovács lakott ott -, hogy annak a feleségi gyerekágyat feküdt. Szült, ugye. Oszt azt az asszonyt ott a falu kútjába befojtottak. Éccaka. Azután én még ott egy üzletbe vótam olyan kiadogató. Osztan az űzletesné aszondta, hogy maradjak ott estére is neki segíteni, vagy este még takarítunk. No jó, én ott maradtam. Jó távol vót. No de, azután még mikor mentem hazafelé, hát így. . .mán (. . .) Mer aszondtam, hogy majd a kislányt elviszem mágamval, a testvéremet, hogy ne féljek annyira. Hát vittem a hátamon hazafelé. Hát mikor a kovács házáho érek, így az ablak alá mentem elé, ott van egy ilyen, Üyen jó magos kereszt, feszület. Oszt annak a két oldalán, így ahogy a izé van e, két oldalán mintha két angyal állott vóna. No de énrám olyan félés gyött, úgy megijedtem, hogy mán hazafelé a kislányt mindég csipdostam a hátamon. Ahogy vittem hazafelé, mindig csipdostam. Mondom: - Matild, ne aludja! Ne aludja! Aszongya, hogy: — Nem alszom. Hát mér? Mondok: — Mer én félek. — Mitő félsz? — Jajj, mondok, hát nem láttad, hogy mi ván ott? — Hát én ném láttam, mer lehajtottam a fejem a válladra. — aszongya. Nohát mikor én oszt hazaértem, a . . . ahogy csak tudtam én. . ."(19) 968 Anyám emlegette, hogy. . . "Itten nagy. . . nagy kút van e, de ez be van csinálva. Osztan ő emlegette, hogy mikor 11-be belegyöttek ebbe kút. . . izé kony. . ., mán épületbe laknyi, itt minden éfélkor, itt annyi súkolták, mosták, de látnyi nem láttak semmit. Csak a súk ott szót még á. . . á ruhát hogy nyomdosták oszt. Hát osztän | aszongya édesanyám, hogy hát — apám míg odavót munkába — panaszkodott neki, hogy hát aludni ném tud, mer hat minden éccaka, aszongya, itténg mosnak, súkolnak a kút környékin. Apám oszt itthon vót, oszt kiment éfélkor, mindig, mindig mosták. No hát ő még osztan