Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)
A hiedelemszövegek néhány kérdése
2. AZ ADAPTÁLÓDÁS JEGYEI ÉS A METANARRÁCIÓ Az elméleti folklorisztikában, pontosabban a folklór esztétikában alapvető a tartalom és a forma kérdése. Az esztétikai kategóriák meghatározása során (VOIGT 1972) a folklór alkotások tartalmi komponensében megkülönböztetik a struktúraszerű és a nem-struktúraszerű tényezőket. Az első lényegében nem más, mint a folklór alkotás szüzséje, a másik pedig az a sajátos többlet, amelyet a folklór alkotás valóságos életkörülményei határoznak meg. Ez utóbbit kommunikáció-elméleti fogalommal bizonyos mértékig redundáns elemnek, "zaj"-nak nevezhetjük. Az alkotások formai szerveződésében a struktúraszerű elemeket szerkezetnek nevezzük, ám ezen a téren is megfigyelhetők bizonyos nem-struktúraszerű összetevők is. Igen lényeges, hogy a folklórban a tartalom és forma "egysége" nem mechanikusan érvényesül, amit éppen a struktúraszerűség határainak problémája okoz. Jól ismert empirikus tény, hogy a folklórban a "zaj "-elemek viszonylag független jelenséggé válhatnak, sőt a forma ilyen jellegű aspektusa önálló jelentést, jelentőséget hordozhat. Ha az elmondottakat a hiedelemmondákra vonatkoztatjuk, akkor a történetek morfológiai szerveződésével a struktúraszerű szüzsé és szerkezet sajátosságait ragadhatjuk meg. Ekkor ugyanis a történetek kompozícióját, a cselekmény "lényeges" mozzanatait vizsgáljuk. Ezzel szemben a hiedelemszövegek több szinten is bizonyos nem-struktúraszerű vonásokat hordoznak, melyeket a folklorisztikai szövegvizsgálatok általában nem érintenek. A jelen tanulmányban ezúttal nem vizsgálom a hiedelemszövegek, pontosabban a hiedelemmondák kompozíciójának és morfológiai felépítésének kérdéseit. Amint azt korábban már megállapíthattam (FEJŐS 1981), a hiedelemmondákban a szövegek szintagmatikai felépítése jól körvonalazható szabályokat mutat. A hiedelemmondák mint elbeszélésformák tartalmiformai felépítése morfológiai módszerekkel jól vizsgálható. Igen lényeges azonban, hogy a szöveg felépítésében a szöveg építő elemei, azaz a szintagmák elszakíthatatlanok a hiedelemrendszer által megszabott paradigmáktól. Korábbi vizsgálatom eredményét abban lehet összefoglalni, hogy a hiedelemmondák szerveződése szintagmatikai-paradigmatikai egységek együttes építkezéséből áll. Ez azt jelenti, hogy az egyes "megjelenő szövegek" a rendszer kategóriái alapján, azok transzformációs szabályai szerint is meghatározottak. Más szavakkal viszont azt is mondhatjuk, hogy a hiedelemszövegek "világa "-ban megragadható néphit-objektumok csakis egyszeri, bár szabályokat követő szövegszerveződésen keresztül jelennek meg.
