Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

A néphit mai vizsgálatának alapelvei

a gyógyításban kap csekély szerepet valamilyen segítő), és a véghezvitt akció a hiedelemrendszer közvetlen hatásán keresztül válik kollektív jellegűvé. Az egyéni befolyásolás, védekezés, jóslás cselekményei tehát nem invariánsok, hanem a hiedelemrendszerben rögzült kognitív tartalom realizálódásai s mint ilyenek kollektív jellegűek. A néprajzban szokásként hagyományosan kezelt akciók kevésbé függvényei a hiedelemrendszer tudati-pszichikai tartalmának. Bennük az akció Önálló entitásként, jelentésalkotó folyamatként működik. A hiedelemcselekvésekkel szemben nehéz és kockázatos a szokásokról általában beszélni, hiszen bármelyik szokás-kutatási irányzatot is nézzük, egyaránt különböző szokásokról, különböző típusokról beszélnek. A szokásokban rendszerint nem érezni a hiedelemrendszer közvetlen hatását, a tartalmat illetően elszakadnak attól, vagyis nem hiedelemtartalmat realizálnak. A szokásokban megfigyelhető szemantikai kategóriák a hiedelmek tartalmánál elvontabb szinten állapíthatók meg. Ez viszont azt jelenti, hogy a szokások hátterében a hiedelemrendszer szerepe elhalványul és sokkal inkább e két rendszert (továbbá az érték és ismeretrendszert) egyaránt determináló világkép határozza meg. A világképpel kapcsolatos kutatások (JONES 1972, KEARNEY 1975) nyomán a világkép alatt, a kultúrában felmerülő legabsztraktabb elvek elvont rendszerét értem. A világkép tehát az a rendszer, amelyet Edwin ARDENÈR (1978) nyomán "programként" határozhatunk meg, mely speciális "kimenetek" struktúráin keresztül nyilvánul meg s egyben az eseményeket generálja is. Lényeges, hogy e két aspektust ne redukáljuk puszta, egysíkú oksági kapcsolatra. A "kimenetek" különböző típusai, az ismeretek, a hiedelmek, az akciók, az értékek a valóságban együtt működnek, csak szerkezetileg vonatkoztathatók el egymástól. A világkép, vagyis a "program" tartalmát pl. az okság, a klasszifikáció, az "én" és a "világ" stb. absztrakt szemantikai szintjén ragadhatjuk meg. A "kimenetek" két lényeges típusa a hiedelemrendszer és a szokásrendszer más-más vonatkozásban realizálja s egyúttal építi fel a "programot". A hiedelemrendszer tartalmában rögzült tudati elemek, nem vertifikált ismeretek rendszere, a szokásrendszer pedig visszatérő jelleggel gyakorolt, összetett szerkezetű - "forgatókönyvvel" bíró (NÉMETH 1977) — cselekmények egysége. A két különböző típusú "kimenet" abban is eltér egymástól, hogy nem egyenlő mértékben realizálják/építik fel a "programot". Míg ugyanis a hiedelemrendszer kognitív jellege miatt tudatilag sokoldalú elvek rögzítője —, addig a szokásrendszer lazább kapcsolódású és seregnyi szociológiai aspektusa van. Ebből következik, hogy noha a szokásrendszer sok ponton összefonódik a hiedelmekkel (ld. pl. hiedelemcselekvést), sokkal inkább a világkép kategóriáinak és nem közvet-