Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

A néphit mai vizsgálatának alapelvei

magatartás-típusait megszabó értéke volt" (uő 70). E napjainkig érvényes felismeréseket azonban az empirikus kutatás csak részben hasznosította. Az anyagföltáró munkákban ugyan megszokottá vált, hogy a kultúra anyagi, társadalmi tényeit az ún. "kultikus" vonatkozásokkal, vagyis a néphit és szokások mozzanataival együtt igyekeztek bemutatni, továbbá hogy szót ejtettek arról, mennyire "élőek, funkcionálóak" a feljegyzett néphit adatok, ám mindez a célkitűzésekhez képest szerényebb megvalósítást jelentett. A hiedelmek társadalmi szerepét közvetlen megfigyeléssel, szinkronikus vizsgálattal lehet feltárni. Ennek napjainkra — tradicionális anyagot illetően — csökkentek a lehetőségei (PÓCS 1980), de mint követelményt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A néphit elhalásának mérlegelése kapcsán nagy óvatosságra intenek pl. azok a legújabb külföldi vizsgálatok is, amelyek — szokásos hazai kifejezést követve - "élő" boszorkányhitről tudósítanak Franciaországból, Németországból (FAVRET-SAADA 1977, SCHÖCK 1978.). Bizonyos, hogy a hagyományos hiedelemanyagot még nem "írhatjuk le" nálunk sem, bár a korábbi állapothoz képest visszaszorulása kétségtelen tény. A jelen keretek között nem célom sem a nemzetközi, sem a hazai hiedelemvizsgálatok tudománytörténeti, elméleti-metodikai összegezése és értékelése. Hasonlóképpen a fenti megjegyzések csupán utalnak arra, amelyen belül s amellyel részben polemizálva a közelmúlt hazai néphitkutatási irányzatai újabb lendületet vettek. Minthogy különböző összefoglalások, gyűjteményes kötetek az általam átvett, alkalmazott elveket sokoldalúan ismertetik (FRANK-HOPPAL 1980, DÖMÖTÖR 1981), Ül. korábban magam is érinthettem néhány kérdést (FEJŐS 1981), ezúttal csak a legfontosabb elvek rögzítésére van szükség. Az újabb vizsgálatok egyik jelentős eredménye, hogy a hiedelem kategóriáját megfosztották korábbi normatív tartalmától és jelenségét a társadalmi tudat egészén belül, mint sajátos tudatformát értelmezik. Mint a különböző elméleti tanulmányok kimutatták (BERGER-LUCKMAN 1967, NEEDHAM 1972, ROKEACH 1975), a hiedelmek átszövik a mindennapi élet szerkezetét. A néprajz által hagyományosan vizsgált néphit jelenségei a hiedelmeken belül csupán egy speciális csoportot alkotnak. A néphit ennek értelmében nagy vonalakban a kollektív hiedelmek csoportján belül, meghatározott társadalmi feltételek és körülmények között élő közösség sztereotipizálódott, közvetlen kommunikáció által öröklődő, egyszóval folklór jeüegű hiedelmei összességeként határozható meg. Tartalmüag - s legabsztraktabb értelemben - hiedelemnek az ember vüágról alkotott, a világban való tájékozódását, viselkedését lehetővé tevő igaznak tartott, de nem igazolt képzeteit tekintjük