Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)
A néphit mai vizsgálatának alapelvei
(HOPPAL 1979). Az igazolt és ez a nem igazolt tudás - hagyományosan a hit — egymással szorosan összefüggenek, a közöttük levő határ változó és egymástól olykor nehéz elkülöníteni őket. Míg az előbbit ismeretnek, az utóbbit hiedelemnek nevezzük. A tradicionális (paraszti) közösségekben a hiedelmek és a racionális tudásanyag ilyen összefonódása fokozottan érvényesült. Mindkettő generációk által felhalmozott információt jelent, ilymódon egyik sem egyéni "találmány", individuális tényező, hanem közösségi termék. A hiedelmek részt vesznek a kulturális információ rendszerezésében, tárolásában, működtetésében, tehát a kultúra kognitív magjának szerves részét képezik. Utalni kell még arra, hogy a hiedelmek nem kizárólag tudati tartalmat, hanem bizonyos mértékig pszichikai élményt is hordoznak. A világról alkotott képzetek ugyanis nem kizárólag megismerésbeli, hanem érzelmi töltéssel is rendelkeznek. így pl. a tradicionális hiedelmek tartós fennmaradásában a pszichikai mozzanatoknak fontos szerepet kell tulajdonítani (JAHODA 1975). A hiedelmekkel foglalkozó kutatók nagy nyomatékkal hangsúlyozzák, hogy a hiedelmek egymással rendszerszerű kapcsolatban állnak, vagyis a hiedelmek hiedelemrendszert alkotnak. A hiedelemrendszerrel kapcsolatos viták azon kérdés körül csúcsosodtak ki, hogy a rendszer elemeit milyen jellegű kapcsolatok fűzik egymással Össze. A válasz nagymértékben a hiedelemrendszerek típusától függ. A jelen munkában a hiedelemrendszer hagyományosan néphitnek nevezett típusát vizsgáljuk, ezért e rendszer elemei, vagyis a hiedelmek közötti kapcsolatok minőségének kérdése kevésbé teoretikus szinten merül fel. A néphitet az intézményesült vallási rendszerekkel szemben csupán az elemek laza konglomerátumának szokták tekinteni. Ez részben igaz megállapítás, azonban ha a néphitet a hiedelemrendszer egyik jellemző típusának tartjuk, akkor egyértelmű, hogy rendszere nem a tételes vallások módjára, vagyis nem valamilyen elfogadott kánon alapján jön létre. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a tradicionális néphitben a hiedelmek kaotikus összevisszaságban helyezkednek el. Az adatok kétségtelenül azt mutatják, hogy egyrészt a néphit hiedelmei szorosan összefüggenek egymással, az egyes elemek feltételezik egymást s a hiedelmek egymásra épülnek. Másrészt a természeti és társadalmi környezetről, Ül. a természetfeletti vüágról alkotott vélekedések rendszeresen visszatérő,ismétlődő — sztereotip — tartalmi-formai kategóriákban nyilvánulnak meg. Ez a szerveződés végeredményben egy közösségüeg hagyományozódó rendet, normát alkot. Szólni keU még arról is, hogy hiedelem alatt olyan vaüási képzetet szoktunk érteni, amely nem része a hivatalosan elismert vaüások rendszerének.
