Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)
ADATTÁR - III. Emberi világ
häznäl, osztan | elâlott a szóra. Mari tudtäk ők is, család is, nemcsak a. . . Baj van! Zörögnek a padláson nagyon. Oszt a lányok mëg a házba, osztan nem vótak otthon az öregek, mán a szülei. Kiáltott a padláson — ez bátor vót ez a szomszédasszony, agyamnak a testvére, az nagyon bátor vót. Ő mënnézi aszongya, hogy ki az, aszongya. Bemegy a kamrába — mer akkor még nem vót csak lámpa, petrólemmos lámpa, nem vót villany a faluba. Hát aki a padláson zörög, oszt hagyított le valamit. Darab fát. ő mëg fölhagyította vissza. Megint lehagyították. Osztan mikor hazamentek a izék, a szüleik, mán az anyjuk. Az apjuk mondja nekik: — Mán nem, nem szabad. — aszongya. Nem szabad, nem, nem teveletek játszik az, aszongya, hagyjátok, aszongya. Nem tevelétek játszik, aszongya. Mondja mindjá anyámnak, mán nagyanyárnnak a nagyapám: — Meghalt megint valaki — aszongya. Mán ott, ott az óra is megállott, még mi. . . mindent ott. Mán meghalt valaki megint, aszongya. (36) 685 "Barátnőm beszélte, hogy kislány vót, mikor meghalt az édesanyja. Ő akkor férjhez ment, még délbe kimentek a kertbe a körtefa alá varrni. Hát aszongya, még le se ültek, csak nagy csörgés mellőlök. Mondja a sógornő: — Ángyi, hallotta-e maga, aszongya, azt a nagy csergést? — Hát én, aszongya, nem hallottam. Kettő, aszongya, úgy suhant el mellőlök,hogy meghalt az anyja fiatalon, annak a barátnőmnek, meg annak a testvére is, mind a két testvér fiatalon. Hát aszongya még le se ülök hímezni, csak mikor kiabálnak, azt mondja, oda lehetett hallani. A régi, most a gazdaság — nem, TSZ-nek az udvárja, bírónak vót háza. Csak kiabálnak, aszt mondja, hogy: — Ferdó Pistát megölte a bika! Ferdó Pistát megölte a bika! Annak az asszonynak a nagyapját. Hát aszongya, hogy ő mellőle csak úgy surrant el, csak úgy csörgött, aszt mondja, egy szoknya! No, ilyenek is! — azt mondja, hogy igaz vót." (33) 686 "Mikor Gizel meghalt, akit mondok, hogy aztán láttam is. De én azt nem tudtam, hogy mán ő akkor meghalt, akkor az este. Hát lefeküdtünk este. Le. Akkor a házba olyan nagy kemencék szoktak lenni. Hát ugye ott, ahogy ott vót a kemence é. . . egyszer felébredtem, mintha valaki énnekem így simogatta vóna a karom e, hogy felébredjek. Mikor felébredtem a kemencének az ódalán ott láttam egy nagy hódvilágot, olyan félhódvüág (X). No hát édesanyámnak mondom:
