Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

Betkowski Jenő irja: "Valahányszor a lovas vontatókról esett szó, az adatközlő hajósok szinte egybehangzóan megjegyezték, hogy a p a j z e r nek, rúdnak, lovaskötélnek, hámfaguzsnak, d r u m ó nak, pajzerpeceknek és más segédeszközöknek mindig csak akkor esett baja, amikor valami jó kis hereföld vagy tengeriföld mellett húztak el. Ilyenkor a kocsisok mindig találtak valamilyen ürügyet, hogy megállhassanak. Bekiáltottak a hajóra, hogy ez vagy az a baj. Erre akarva, nem akarva — le kellett macskázni, s mig a kocsisok abajt reperálták, a lovak mohón falták a 434/a herét vagy tengerit. " A szolnoki tiszai vontatóknál — ahol a deleltetés volt az egyetlen igazi pihenés és következésképpen igy az étkezés időpontja is — a fő gondot az állatok ellátása jelentette. Ugyanekkor "az emberféle meg vagy a szalonnát, kenyeret, hagymát szedte elő, hogy valamit harapjon, vagy pedig, ha kedve volt hozzá, kihozta a gojbából a bográcsot, a parton tüzet rakott, a kis bográcsban szalonnát olvasztott, hagymát piritott, néhány krumplit hámozott, s egy-kettőre megvolt a finom lebbencs- vagy tarhonyaleves, esetleg a szép piroslevü, felséges paprikás krumpli. Akinek nem volt kedve főzni, a parázs mellé állitott egy-két karaj kenyeret s beléjük szúrt nyársakkal vagy apró pálcikákkal megtámogatva. Mikor ropogósra pirult rácsepegtette a sülő szalonna zsirját, s már ette is. Utána meg a sült szalonnát pakolta be egy jódarab kenyérrel, hagymával, nyáron meg zöldpaprikával, vagy savanyitott uborkával. Az egész cakkumpakk után leküldött egy-két szapoly vagy csupor, esetleg begyűrt kalap435 karima jó Tisza-vizet, végül rágyújtott. . . " A Győr környéki vontatóknak a hajósok főztek a hajón. Hazulról csak a száraz rántást hozták magukkal. Legtöbbször "krumpli-csuszkót" meg "baj-csuszkót" ettek, sokszor csak a vizmeregető