Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

szapolyból ették meg sietve. Pecsenyéről útközben a parti kacsák, 436 ludak közül gondoskodtak és természetesen néha halat is fogtak. A deszki vontatők étkezése is eléggé egyhangú volt. "Hazulról vittek magukkal krumplit, tarhonyát, zsirt, szalonnát, lisztet, hagy mát, sót, paprikát. Kenyeret alkalmanként folyómenti falukban vetitek. Leggyakoribb eledelük a krumplipaprikás, tarhonyáskrump437 li. " A mártélyi vontatóknak is a paprikáskrumpli és a keménytarhonya volt a fő ételük, amit bográcsban főztek maguknak. Néha, amikor egy-egy halász megkérte a vontatókat, hogy ladikját a hajó mögé köthesse, s igy őt is húzzák fel, mert nehéz volt az ár ellen eveznie — a vontatók a halásztól fizetségként halat kaptak s azt főzték meg. Reggelre tejet vettek vagy a falvakban vásároltak élelmet. A tiszaroffi vontató is magának főzött, vagy csak szalonnázott, esetleg tejet vett. Bácskai adatközlőim találóan tréfás elnevezésekkel főbb ételeikként a "paripa-levest" és a "kanca-paprikást" emlegették. Természetesen az étkezések mellől ill. után nem maradhatott el a dohányos emberek cigarettázása, esetleg pipázása sem. Találó jelentésátvitellel bukkan fel a "pipahuja" elnevezése a pihenőknek a kubikusság körében. A Győr környéki vontatók "abrakot nem igen hoztak magukkal, igy hát amikor csak tehették, legeltettek. Nemcsak a parton, hanem legtöbbször tilosban is a közeli földeken. Ezért állandó surlódá 438 saik voltak a parti gazdákkal. " Hasonló volt az eljárásuk a komáromi szekeresgazdáknak is: "Az állatokat útközben ott legeltették, ahol éppen megállottak. Emiatt gyakran jutottak kellemetlen helyzetbe szekeresgazdáink, mert 439 a lovak néha tilosba tévedtek. "