Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

képpeni célja is az állatok etetése, itatása és pihentetése volt. Hosz szabb utvonalakon elengedhetetlen szükségletként jelentkezett a vontatóállatok táplálásánál a szemes és szálas takarmány. Részletes levéltári feljegyzések bizonyítják, hogy a gabonaszállító hajókat vontató lovasgazdák szemes takarmányt sohasem vittek magukkal, szük ségletüket e téren főképpen a hajók rakományából elégítették ki, melynek pénzbeli ellenértékét természetesen levonták a vontatás béréből. László Ferenc hajósgazda üzleti irataiból pontos s nagyon tanulságos adatokat is nyerünk e vonatkozásban. Az 1821-es évben Csenger nevü kormányosa Pakstól Győrig vontatta földvári lovasokkal: 20 lóval, lovanként 24 Ft. bérrel hajóját, mely vontatásért az összbér 680 Ft. lett volna, de a hajóból megetetett zab értékének levonása után csak 501, 75 Ft-ot számolt el a vontatóknak. Ugyenezen évben Halász kormányos hajóját ugyancsak Pakstól Győrig vontatták 18 lóval, lovanként 43, 30 Ft-ért. Összesen tehát 781 Ftért, de mint az a kormányos feljegyzéseiből kiderül — a vontatók megetettek 127 l/2 pozsonyi mérő zabot, melynek árát a bérből levonva csak 623, 38 Ft-ot kellett kifizetnie a vontatóknak. Ugyancsak 1821-ben Pokora nevü kormányosa azonos távon, megegyező számú lovakkal és bérezés mellett vontatta hajóját, de a vontatók kevesebb zabot etettek meg állataikkal a hajóból: csak 112 1/2 pozsonyi mérőt, melynek árát: 140, 36 Ft-ot levonva 642, 24 Ft-ot fizetett a 434 vontatoknak. A szálas takarmány beszerzése kisebb gondot jelentett, s az esetek túlnyomó többségében legeltetés utján biztosították. E téren a vontatók meglehetősen "szabadelvűek" voltak, azaz gyakran legeltették állataikat tilosban.