Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

hogy minél előbb fuvarhoz jussanak. Aratás-cséplés és őszi betakarítási, szántási munkák idején viszont a gazdák vagy a hajókormányos hivatták a vontatókat, ha fuvarra volt szükség. A szerbek ilyenkor mezőgazdasági munkákat végeztek, ezért a gazdáknak ál336 tálában jobban meg kellett fizetni a nyári fuvarokat." A két világháború közötti időszakban ujabb változás volt megfigyelhető a szegedi vontatók körében: "... - szokás volt, hogy a hajósgazda és a vontatók szerződést kötöttek, - a vontatók ugy mondják, kartellba fogtunk a gazdákkal. A szerződésben megállapodtak abban, hogy a szerbek egész éven át vontatják az illető hajótulajdonos hajóit, a gazda pedig mindig az előre megbeszélt összeget fizeti a fuvarokért. Ezek a szerződések kölcsönös biztosítékot jelentettek: a gazda számára biztosították egész évben a vontatóerőt, a vontatóknak pedig rendszeres, bár nem állandó munkát és az ingadozás nélküli keresetet. Az első szerződéseket az 1930-as évek 337 elején kötötték. " A vontatóknak többnyire társulniuk kellett, hogy a szükséges lószám összeálljon. Az eddigi adatokból is kitűnt, hogy általában rokoni, baráti kapcsolatok alapján álltak össze, s szükség esetén fogadtak még vendéglovakat, cimborákat a kompániába. Szegeden "a gazdával kötött egyezség után a gabonáshajók idejében a kaparás értesítette vontatótársait, a cimborákat . . . Egy-egy vontatónak általában 3-4, olykor a módosabbaknak 6-8 lova volt. . . Az együtt dolgozó vontatók egymást cimborának nevezték. Ketten-hárman, 3-5 lóval rendszerint éveken, évtizedeken át együtt dolgoztak, vontattak. Gyakran rokonok vagy testvérek dolgoztak együtt. Szükség esetén hivtak még 1-2 lovas vontatókat cimborának. Voltak olyanok, akik önállóan nem vállaltak vontatást, de hívásra elmentek cimborának egy-egy útra, vagy — jó keresetet remélve — hosszabb időszakra is.