Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

Ráfogás a hajóra A vontatók megérkezésétől az indulásig még bőségesen volt tennivaló. Mindenekelőtt, ha szekerekkel, kocsikkal érkeztek - a hazatérést megkönnyitendő — tetejes hajók esetében szétszedték azokat, s részeiket a hajó hambárjába hordták, tetejetlen hajóknál pedig feltolták a vizhányóra. Ezt követően, olykor megelőzően, a hajósok hozzáfogtak a vontatókötél felszereléséhez. A vontatókötélnek a hajón való rögzítésére az őrfa szolgált. "Az orfa egy 9-10 m hosszú, takarosan megfaragott fenyőfagerenda volt (ti. ha keményfából lett volna, nagy súlya miatt nem igen birták volna felállítani). A lábát szélesebb, négyszögletes oszlopnak hagyták meg ugy 2 1/2 m magasságig. Ott aztán keskenyedett, s kb. 7-8 m magasságban volt a csigaház, egy kiszélesedő rész, mely át volt vésve s egy csiga volt benne a paránkakötél számára. Majd következett a vékonyabb, hengeresre faragott nyak, s legfelül a végére szögez339 ve a külön részből faragott korongszerü rész, a kalap. " Az őr340 fát először f els zer élték acsarnakkötéllel, ésaparán341 káskötéllel, majd felállították az őrfafeszekbe. A felállítás után hozzáláttak az őrfa lecsarnakolásához. A hajóra történő ráfogás érdekében a hajón már rögzített vontatókötelet a partra kellett vinni. Ez is a hajósok feladata volt, akik ladikkal vitték a partra a vontatókötelet és természetesen a hozzá kapcsolódó lovas-kötelet. A vontatók csak ezt követően foghattak rá a hajóra, azaz pontosabban a lovas-kötélre a már elemzett befogási rendek szerint, valamely fogatolási technikának megfelelően. Indulás. Mikor a vontatók ráfogtak a hajóra, kiáltással jelezték. A hajósok bevonták a járódeszkákat. Eloldották a tartóköteleket, beemel-