Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

van, a kultúrház nagytermében ment a dió összegyűjtése, dobszó utján, hogy ennyi meg ennyi áron a község megállapodott a kereskedővel; ezek között néha még volt galiciai zsidó is, de később aztán voltak magyar származású kereskedők is és akkor Tiszabecsről a rokonok, meg Sonkádról is elhozták ide a diót és eladták. (Mi volt az oka, hogy pont itt alakult ez ki?) En nem tudom, ez egy érdekes valami, de ez igy történt. (Ez amióta emlékszik, mindig volt?) Mindig, pici gyerekkoromtól. Na most, héjasán, mikor ez a dió összegyűlt, a kereskedő meglátta, hogy hány mázsa jött be, akkor lovas szekereket a jobbmódu parasztoktól - hát nem volt jobbmódu, mert az én nagyapámnak, meg az apósomnak is lova volt - amennyi dió összegyűlt, a héjas diót zsákokban. . . Mert a diót akkor napon szárították, nagyon jól kezelték, mert tudták, hogy a jól kezelt szép, hófehérre szárított dió az értéket jelent, mert hiszen... a teheneket nem is nagyon fejték abban az időben, a tehenet jármoztuk, mi a tehénnel szántottunk, vetettünk, mert a tej nem kellett a kutyának se. Itt szilvalekvárt - mert nagyon nagy lekvárfőzések voltak - azt el tudott adni valaki, meg gyümölcsaszalványt, meg a házivásznat. Nekem is a két lányomnak volt külön esztovátája, és tavasszal ilyenkor már csattogott az esztováta. (Ez is a negyvenes évekig?) Egészen a negyvenes évekig ment itt a házi szövés-fonás. Én rengeteg kendert vetettem, áztattam, ezek a holt medrek nagy része kijelölve, mert az biztos, hogy ha egy ilyen vízre betelepült a falu kendere, akkor ottan a halak kipusztultak, a kenderből ilyen vegyi anyagok szabadultak fel, úgyhogy minden organizmus kipusztult a vízből, úgyhogy mindig kijelölt helyre vitték a kendert. Na ebből esetleg piacon valamikor árulhatott valamennyi kevés pénzt valaki, de itt mondom, a szarvasmarhából kellett pénzt csinálni, esetleg a sertésből, de arra is emlékszem abból az időből, hogy a malacot eleresztette a paraszt a kölesei vásáron, hogyha másnak nem kell, nekem se kell, ilyen is volt. Hát itt a kapitalizmusban volt ez a gazdasági válság, egyedül a dió volt az, ami itt dominált. Hát azt, mondom, szép magasra fölrakták szekerekre a diót és vitték az akkori csapásokon. Mert itt Tiszabecs felé is emlékszem, amikor meg hordtuk sóderrel az utat. Arra is emlékszem, hogy össze-viszsza kanyargott az ut, mert .keletkezett egy nagy kotyka, akkor azt kikerülték, árokkal se volt körülvéve. Tiszai kaviccsal hord tuk meg az utat Tiszabecsig, községi közmunkán. 1935-36-ban