Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Tiszabecstül Gyarmatig épült egy ut, 1914-es háború alatt még orosz hadifoglyok is voltak itt. A falu aztán saját erejéből tiszai folyamkavicsból. . . Mi harmincegy méterrel vagyunk följebb mint Szeged, de ennek a harmincegy méternek egy jó hányada erre a kis rövid területre esik, és a Tisza-viznek a sodrásenergiája akkora nagy, hogy erre a részre Csecséig sódert is lehoz. És ez óriási forgalmat idéz elő a községben, mert azelőtt végtelen kavicsmezők voltak itt, szinte sértetlenül, kitűnő fürdési lehetőség, gyönyörű, tiszta viz. Két méteres vízben is úszva tisztán lehetett látni a Tisza fenekét. Azóta aztán föl van zavarva. Ez a sóder szinte nemzeti kincs, az építkezés enélkül szinte el se képzelhető, mert akkor még, én emlékszem, a falusi házak nem igy, mint ahogy most van, az utcafronton, össze-vissza, a telkek mélyébe nagy tölgyfatalpra voltak itt felépítve. Sőt a nagyon régi házak meg pacsitos falúak voltak, hogy ha jön is az árvíz, hát esetleg lemossa róla a vakolatot, de a ház megmarad. De most már csak a falumúzeumba ment el ilyen ház. (Említette az előbb a káposztát. Azt szintén szántóföldön termelték ? ) Szántóföldön, igen. Nekünk volt olyan esztendő, hogy kétháromszáz, de voltak olyan jobbmódu, több földdel rendelkező parasztok, akiknek fél hold vagy hold káposztájuk volt. (Ez mikor kezdődött?) A húszas években. De az első világháború előtt meg különösen, azt az öregek mondták, nem láttam, csak tudom, hogy a ruszinok ide, mint sarlóval részesaratók jöttek le. Ennek a tájnak igy volt meg a kapcsolata. Azok ide jöttek aratómunkásoknak. Főleg uradalmakba. Na, azok vásárolták meg zömmel ezt a káposztaféleséget is. Meg aztán ez a falu nagyon is szereti a savanyu káposztát, ez az önellátó gazdálkodásnál okvetlenül szükséges. Hát nekünk is van hordónk, hát nincs olyan nagymértékű, mint a vecsésiek csinálják például, de itt a faluban mindenki még most is magát ellátja. De mindenre vonatkozott ez, hát az én nagyapám például fából, megvan még most is, három-négy-ötágu favilla, a szatmári múzeumnak adtam egy ilyen kerekes motollát, amit ő készített, ami harminchárom pászmánál kattant, amit rá kellett kötni, mert egy darabba több pászmát kellett motollálni abba az időbe, kerekes guzsalyat, volt ilyen kis esztergakollekciója, villahajtogatója, ezt a házat is ő csinálta meg, fából, amit meg lehetett építeni, mindent meg tudott. Még kötélverő is van nekünk, mert mi például a kötelet, az istrángot, mig apám élt, míg gazdálkodtunk, mindent magunk készítettünk, fából van farag-