Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

(Hova tartozik, Sonkádhoz?) Sonkádhoz. Azt ös

szpontositotta oda ezt a földet, annak a dacára, hogy milotai határ volt, most visszaadtak belőle hetven holdat. És még ezek előtt egy pár éven keresztül azt ugyancsak kaszáltuk felibe. Csak kézi kaszával, mert az első időben még kevés volt ez a rotációs gép, nálunk is csak egy volt. Én is kaszálgattam ott egy párszor. Felébe volt, már akinek felébe volt. Volt olyan, akinek mindibe. Kinek hogy sikerült. (Hogyan lehetett az, hogy valaki ugy kapja, hogy az egész az övé?) Hát olyan lehetett, hogy volt ott az Állami Gazdaságban egy brigádvezető, vagy mit tudom én milyen beosztású valaki, aki részelte, felezte. Hát azt, ha nagyon szerette az a pálinkát, vagy a pénzt, részrehajló volt, hát megajándékozták, ü meg ott hagyta. Ilyenek előfordultak. Meg voltak élelmes emberek, akik éjszaka mentek ki, ugy sikerült nekik, mikor senki se járt. (És hogy ment ki érte, milyen fogattal?) A téeszbül. Akkor még nem volt se portás, semmi, mehetett ahova akart. (Csak bement és befogta a lovat?) Bement, befogta a lovat és elment. Hozott egy szekér szénát. Én nem tettem meg, nekem nem kellett vón, ha idehozta volna a szekér szénát, hogy adjál érte husz forintot, akkor se. Lehet, nem mindenki igy volt, mert voltak ilyenek is, meg voltak amolyanok is.