Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Férfi: Éppen csak, hogy valamit adtak érte. Feleség: De hát ugy, muszáj volt eladni, ugy adtuk, ahogy vették. (Milyen ára volt?) Volt ugy, hogy egy kendőt, már egy olyan hosszú kendőt két forintér, vagy kettő ötvenért, ha szebb volt. Igy. (Egy télen mennyit tudott megszőni?) Hát ugyi attul is függött, mennyi volt az a szösz. Ha kevesebb volt, akkor... Vagy öt-hat szál vásznat. (És egy szál milyen hosszú?) Melyik milyen. Van, ami tiz méter, kilenc méter mék milyen volt. (A kendert maguk termesztették?) Kendert magunk termeltünk. De azt is nehéz körülmények között. Azt, mikor kinyüttük a kendert, azt is el kellett vizbe áztatni, de mi derékig érő vizbe belemásztunk, pocsolyás volt az a viz, leterheltük főddel, szalmával beráztuk a tetejét, hogy ne legyen sáros, azt áztat ugy leterheltük. Ott ázott másfél hétig, akkor abbul a vizbül áztat kimostuk. De csúnya volt az nagyon, tessék meghinni. Most már az utóbbi időben ugy csináltuk, hogy kimostuk a kendert, aztán volt egy nagy törő, avval törögettük el. Úgyhogy hát nem olyan könnyű volt törni a kendert. Felmelegedett, meg ahogy meg s záritottuk, ugy lehetett törni. Akkor kimosogattuk a szöszt, mert borzasztó poros volt, nem nagyon jó volt fonni. Azt újra megszáritottuk, akkor megdörzsöltük. Vót többnek is olyan dörzsöllő. Meg aszt lábon is, a lábunkkal dörzsölgettük. Akkor még vasecset volt, olyan szeges, avval húztuk meg. Azt fontuk. Egész télen azzal foglalkoztunk. Mindig ugy tettünk, már ilyenkor, szeptemberben egy kicsit hoszszabb volt az éccaka, akkor fontunk egy-egy kicsit. Majd már november-december, akkor meg már jártunk rótába, öt-hat, meg tiz asszony, mikor mennyi. Osztán este mindig mentünk körbe mindenkinél. Mikor asztán ugyi ennek vége lett, akkor a kemencébe raktuk a fonalat, úgyhogy beáztattuk hamvas lébe. beráztuk hamuval, hogy kopjon, egy kicsit fehéredjen. Betettük a kemencébe. Már meleg kemencébe, kenyér után, sütés után. Áztat másnap, mikor kiszedtük, mentünk vele a Tiszára, mer itthon nem is lehetett kimosni. De sokszor olyan hideg volt, tessék meghinni, hogy. . . akkor hidegebb idők jártak, mint most. Úgyhogy ahogy ráztuk, felemeltük egy kicsit, a kezünk alatt fagyott össze. Akkor, mikor kimostuk, akkor újra megszáritottuk, akkor tekertük egynagy fótissal, ugy hittük, hogy fótis. . . Akkor mikor vetettünk belülié, mert pamutba is szüttünk, meg a vastagabbját külön szüt-