Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

tük meg zsáknak. Áztat mikor már vetettük a fonalat, azt újra egy olyan magas fadologra, nem tudom megmondani, ugy körbefele ment rá, ugy mondtuk, hogy vető. (Az mit jelentett, mire való volt?) Az azt jelentette, hogy már akkor ugy csináltuk áztat, az meg megint esztováta volt - még mai napig is megvan - amire áztat feltekertük. Akkor arra aszt rátekertük, aszt még ahhoz kellett nyüst. Azt is magunk kötöttük meg. Fontunk ahhoz külön jó erős fonalat, azt összekötöttük. (Az micsoda?) Aló-felül össze kellett aggatni, de nagyon ügyesen, hogy egymásba ne legyen aggatva, minden szál külön legyen. Ilyen vót kettő az esztovátán, azt a fonalat mikor arra az esztovátára feltekertük, - hasalja, ugy mondtuk - arra feltekertük, akkor a fonalat elölről befogdostuk, hogy igy az ujjunkra tettük, az első egyik ujjunkra, a hátulsót a másik ujjunkra. Ugy vettünk be mindig két szál fonalat. Azt is ugy, hogy egymás után legyen, mert hogyha keresztülvettük egymáson, már akkor baj volt. Ugy mondtuk akkor, hogy "száz madár elindul, egy közülié megszánt, mind a száz megáll". Szóval ha egy hiba volt is valahun, mán meglátszott, azt ki kellett javitani. Nehéz volt a szövés-fonás, tessék meghinni. Máma mán öröm az élet a fiatalnak, mert csak a tévét nézi. De mi meg, tessék meghinni, ugy elfontunk magunkat egész télen, hogy nem volt nyálunk hozzá. Hogy csak ugy epedt a szánk kifele, mert nyálazni kellett, ahogy fontuk. Sokszor már egy csanakot kötöttünk a guzsalyra, de avval meg nem voltunk megszokva, nem tudtunk ugy fonni, hogy vizbe mártottuk az ujjúnkat, mert. . . meg egy kis somot rakosgattunk a zsebünkbe, ugy nyálaztunk. (A férfiaknak télen milyen munka volt?) Férfi: Ha volt jószág, akkörül. Favágás volt. Van, amikor ducskózni nem lehetett, félméteres fagyok voltak, akkor nem birt az ember ducskózni. Akkor aztán majd tavaszon megkezdtük a ducskózást, ha kaptunk valamelyik nagygazdátul, akkor aztán harmadába kivágtuk a ducskót. Akkor aztán amiért harmadába kivájtuk, hazahozták azt is ugy hogy megin meg kellett érte dolgozni, a harmadér. Ó, hát nem lehet azt elbeszélni. (Es a ducskózás után tavasszal? Magának ugye a betegség után nem volt földje...) Akkor aztán a Tiszához mentünk, vagy kubikolni mentünk. Ha itt nem volt munka, mentünk egészen Királyházáig, meg mentünk mittudomén, Csekeháza, meg Százfalu, ott is bejártuk tőttést csinálni mindenfele.