Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

segítsenek ki bennünket. Szóval nehéz helyzetbe vótunk emiatt, mert odaadtuk mindenünket, azt mondhatjuk. Mert naponta négy pengő ötven fillérbe került, az pedig abba az időbe nagy pénz volt. Oda volt hat hétig a kórházba. Férfi: Úgyhogy volt egy tehenünk, eladtam. Ha azért a gé pert amibe kellett neki járni, éppen ötszáz cseh koronáér hozat ták meg. Ugy aztán a tehenet eladtuk és éppen ötszáz koronát adtak azért a pénzért, amit a tehenér kaptunk. (Kubikolásba nem tetszett járni?) Kubikolásba jártam aztán, annyira jártunk, hogy nem tudtam a családot tartani. Kubikolni jártam, meg a Tiszánál volt egy nagy tiszai munka, akkor hát oda járogattam aztán. De hát mit fizettek! Haha! Kerestünk egy pengő husz fillért, harminc fillért. Olyan csekély volt, hogy mikor tudom, azokat a nagy köveket szemelgettük, azt hordtuk felfele, meg raktuk a lóréra, ilyen kis lóré volt, de hát mennyi kü fért arra! Áztat aztán me gint ugy nyomtuk fel. Meg vissza üresen, meg fel telivel. Volt sin lerakva, ilyen kis sinek. A, nem lehet azt kibeszélni, borzasztó idők voltak. Hát osztán. . . de azér mégse kerestünk. (Nem volt még olyasmi, amiből lehetett volna pénzt csinálni? Hallottam például, hogy szövésből-fonásból is szoktak ke resni abban az időben.) Hát abbul csinált a feleségem, mert nem volt aztán már mire tenni a kezünk, se bornyu, semmi, se tehén. Hanem ami a ládába vót, az ment aztán el. Feleség: Amit szüttem, fontam. Aztán nem nagyon gyarapodott, mert keveset tudtam belülié félretenni. El kellett adogat ni, mert a gyermekeket ruházni kellett. (Hová vitte eladni?) Jaj, nehéz körülmények között. Egész éjjel mentünk gyalog. Van, amikor szekérrel, ugyi azt meg kellett fizetni. Fuvarost fogadtunk, nem én magam, hanem többen asszonyok, össze gyűltünk. Nem csak mi voltunk ugy, hanem mondhatom a falu majdnem, egy pár kivételével. Hát aztán fuvart fizettünk, de ha nem árultunk, akkor is meg kellett adni a fuvart. De asztán fel vettük a tarisznya ruhát, azt mentünk Gyarmatra. Máma elindul tunk, reggel, de ugy pihengetve, be se értünk, hanem Kömörőn vagy Penyigén, ott aludtunk. Akkor reggel bementünk, másnap újra nagyon kellett igyekezni, hogy estéjjel együtt hazaérjünk. Volt rá eset, hogy rövidebb napokon ilyenkor, nyolc után értünk haza. (És mindig elkelt az áru, amit vitt?) Nem kőtt mindig, van, amikor nem is nagyon árultunk. Nagy potya volt.