Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

koltuk. Hát mi azt hittük, hogy majd a malomba még ezt mig őrlik meg! Tarpay előre felhitta a postárul az izét, a malmosgazdát, és megmondta neki, hogy hát az én két ökröm viszen itt egy csomó búzát, nem tudom hány mázsát, máris kezdjétek meg az őrést. Úgyhogy mire odamegyen, kész legyen, csak a lisztet mérjétek ki nekijek. Ugy is vót: Odamentünk, avval a nagy szekér búzával, fenn volt egész rakásra, alig fért mán a szekérre. Na odamentünk, abba a percbe, mihent megállottunk a malom előtt, behordták az emberek rögtön a búzát és mán kezdték is a lisztet. Na, Tamás bácsi, álljon csak elő, aszt diktálja mindegyiknek a nevét! Oszt akkor mérjük is kifele, aszongya. Ugy is volt. Kimérték, egy-kettőre felpakoltunk, még haza is jöttünk akkornap. Estére volt mán igaz, mikor hazajöttünk. Na mondom, mivel tartozunk, tekéntetes ur ? Semmivel, fiam. Majd, aszongya, esetleg, van, aszongya, egy tábla luherém, ha valami olyan idő jönne - lekaszálva, - hogy eső tanálna lenni, szólok neked, aszongya, egy páran gyertek ki, segítsetek, aszongya, összeszedjük. Mert, aszongya a szakmányosok is hátha nem lesznek jelen, közel hirtelen. Tessék szóllani, mondom, az egész emberiség megyén, mind, akik itt vagyunk. Mán akiknek jogos ez a dolog. Na, elmentünk haza, minden, megköszöntem, hazavitték a lisztet, minden, nem vót semmi baj. Tehát ez az ember vót a szegénységnek a pártfogója. Ez az egy. Na majd aztán onnat kikerültem én, ugyi, mán ez megtörtént, megkezdtük az izét, a mianyavalyát, né, a nagy csatornát a Tur-csatornát megkezdtük, akkor oszt oda mentünk. (Hányba kezdték meg?) Jaj, azt mán nem is tudom. A harmincas évekbe vót. Akkor oda mentünk a szegénységgel. Hát ott mán ugyi, engemet ismertek, Tápai mérnök ur is, meg az igazgató, Sik főmérnök ur, meg volt egy olasz, Kasztelin valakinek hittak. Avval megismerkedtünk ugyi, ük általok, hát mindig olyan jó helyre tettek minket, a milotaiakat, mivelhogy már ismert minket az igazgató, hogy jól kerestünk. Igy asztán lassan megéltünk. Akkor azt elmentem, betett engemet Tarpay csakugyan ide, utkaparónak. Szóval beosztottak, hét kilométeres szakaszom vót. Kórod fele a Túrig, a hidig. Egész innentül kezdve a faluvégtül a Túrig, hét kilométer volt nekem adva. Na asztat aszt általadta az alispán urnák, hát sógora volt, ugye egy szavába került. Mondta nekem, nem akarnál utkaparó lenni? - azt mondja Tarpay. Dehogynem, mondom, tetszik tudni, hogy kilenc gyermeket nem le het felnevelni csak ugy, most jöjjek-menjek, össze-vissza, mon