Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

dorn, télen nem tudunk furikolni, mondom, nehéz, mert hó van, meg minden van, hát oda inkább elmennék. Na, azt mondja, holnap megyek, aszongya, Szálkára, az alispán úrhoz, beiratlak, aszongya, utkaparónak. Hazajött, este behivatott, na aszongya, mán mátul kezdve utkaparó leszel. Mán be van a neved irva. Már csak az utbiztosnak értesiti az alispán ur. Hogy mán adja át a munkát. Másnap mán jött is az utbiztos, hogy menjek, vegyem át a munkát, amék lesz az én szakaszom. Itt azt vótam egészen kilencszázhatvanig. Huszonnégy esztendőt szógáltam itt le. Igy aztán itt vótam az uton mindig. (Rendes havi fizetéssel?) Rendes havi fizetésem vót. Már aztán kezdtem tollasodni is, mert két esztendő múlva mán a fiuk ugyi, mán nőttek, hát azoknak meg munka kelletett volna, de hát annak se tudtam munkát adni ugyi. Vettem nekijek lovat, szekeret, szerszámot, azt akkor még ugyi, porondot hordani a szekérrel hordták, nem mint most ugyi, autóval, a pujám mindig a luval oda volt. Minden reggel felkőtt, ment le a porondra, megpakolt, most erre a szakaszra ennyi, az én szakaszomra, kihordattam, még a máséra is kihordattuk a porondot, mert volt ugyi fiu, kettő-három, megrakták egykettőre. Azér, hogy olyan tizenhat évesek voltak? Hát akkor mán azok, mán tizenkét éves korába is ugy dolgoztak, mint a... muszáj volt nekijek. (Azért is külön kereset volt?) Persze. Azért meg jó kereset volt, mert jól fizették a fuvarozást. Mert nem nagyon lehetett akkor kapni, a szegénységnek nem nagyon volt lova. Az csak esetleg lapátolni, vagy fagyolni. Még akkor rostálták a porondot, arra elmentek. (Honnan lett ez a jó ismeretsége a Tarpayval?) Az csak énvelem, hogy hát beszélt véllem, aztán mindég ollyan jó izé... szóval nyilt ember voltam, na. Én amit megmondtam, áztat állottam is, igazságot mondtam, huncutságot sose izéltem, de volt olyan, akit nem is állhatott. Mert bement, hazudott, rajtafogta a hazugságon. Hát igy aztán engemet különösképpen szeretett. Én nem voltam neki szakmányosa se. Mikor a máléföldet osztotta, a harmados málét, eljött oda - mert még akkor ott laktam, abba a kis házba. Eljött nálam, aszongya, Tamás, holnap, vasárnap osztom a harmados málét, gyere ki a füzesre, aszt neked is adok. Pedig én nem voltam szakmányosa se, se bejárója. Minden esztendőn adott nekem máléföldet is. Hát ugye, nagy családom volt, szeretett, meg én ugye, bejártam neki hajat vágni, meg beretválni. Megberetváltam én a rokonját is. Pestrül volt, hiába pesti ember volt, még nem is