Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

(Akkor kényszerrel csinálták ezt?) Hát olyan kényszerformán. (Jöttek ki Nyíregyházáról emberek, vagy hogyan?) Nyiregyházárul, meg tudom is én, honnat, úgyhogy itt Milota községben tizenkilenc személy agitált. (Hogyan agitáltak, szép szóval vagy máshogy is?) Hát elég volt az, hogy aki még kivül volt, annyira fölemelték az adót, hus, tojás, tej, minden beadást rányomtak, hogy már alig birt lélegzeni, lassan igy azt becsoportosult, utóbb maradt vagy tizennégy-tizenöt gazda, aki annyira kitartott, hogy egyáltaljában nem akarta volna. Nem is a nagyok közül, mert a nagyok ekkor már bennvoltak, azok már negyvenkilencben, akkor adták le az államnak a földjüket. Ez már ilyen kisebbszerü gazdák, akik. . . neki is volt, meg kapóit egy kis juttatott földet is, volt neki hét-nyolc vagy esetleg tiz hold földje. Hát ez mán ugyi, hogy addig nem nagyon élvezte a gazdálkodást, ez mán nagyon kivált ugyi, hogy megkapta azt a kis földet, és urába állott. És jól ment neki. Hát most ide tessik hallgatni, én nincstelen, földnélküli szegény ember voltam, és megkaptam a földemet, negyvenötbe. És én má ötvenbe, nem, negyvenkilencbe odajutottam a hat hold földemmel, kérem, ami addig nem történt meg Milotán, de még azután is sokára, még most egy pár esztendője érte el csak a téesz, hogy én huszonegy mázsa búzát termeltem egy hold földön. (Hogyan sikerült ezt elérni, mi valt ennek*'a titka?) Ennek a titka? Pedig ott volt az enyém is, ahol azé a más saegény emberé is, kimérve, mer ebbül a Klein-tagbul kaptuk a kisebb földeket, meg a Tarpayébul. Hát ekkérem, onnét, hogy én urába állottam. Ez a fiam - azt mondja, hogy negyvenötben megkaptuk a földet, & még akkor tizenegy éves fiu volt. De, hogy visszamenjek előbbre, én egy nincstelen ember voltam, de én már harmincon végig a két tehenet fenntartottam. Ez vitte a jobb megélhetését a családomnak. Sokát kellett küzdeni érte, hogy én ezt fenn birjam tartani, mer hát a harmadik meg negyedik határt is bejártam takarmánycskiálásért, harmadába. Hol van ide a sonkádi határnak a túlsó széli: Elmentem ma estére, felbatyúztam, két éccaka, két nap ott voltam, ott háltam és kaszáltam. Igy csinálgattam ki a jószágomnak az eledelét. De fenn tudtam tartani. Úgyhogy mikor én mán megkaptam negyvenötben a földem, meg már addig is tudtam magamon annyira segíteni, hogy volt itt a községnek - nem sok birtok volt az, olyan tíz-tizenkétezer öl földje, az egyháznak is volt ugyanennyi forma, amit kiadtak haszonbérre, olyan négyszáz-ötszáz üles parcellák-