Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

Nem maradt zsebbe, mert adósságunk volt. Mert az anyám, még nem is az apámat mondom, mert az szegény nyugodjon békében, nagyon iszákos ember volt. Ugye, az anyám vitte a szerepet. Hát vett a bátyámnak egy teleket. Szintén ettül a Tarpaytul. Fel is épitették neki takarosan, és ez nagyon sokba került, na de a bátyám elment oda, énrám maradt az adósság. Mert itt volt a birtok, itt maradt a birtok. (És a bátyja hova ment?) Elment oda lakni. Ez körülbelül huszonnyolcba lehetett. Vagy huszonkilencben. F. : Későbben volt az, huszonnyolcban esküdtünk. Hát akkor lehetett körülbelül harmincban. Ekkor volt nekem mondom, ez a sok luheremagom, úgyhogy volt nekem ezer dollár adósságom. Annyi maradt, mert hosszú lejáratú kölcsön volt. (És dollárban volt?) Átszámítottuk dollárra. No, akkor aztán én a luhereszénábul és a luheremagbul kaptam háromezer pengőt. Magamba: ki kéne ezt nekem fizetni. Ez a Tarpay, átalmentem Tarpayhoz, ugye hát egy okos uri ember, mondom neki, hogy mit akarnék. Azt mondja, hallod, szomszéd, mondok én neked egyet. Ne fizesd ki azt az adósságot. Én adok neked, azt mondja, háromezer pengőért tiz hold földet. Tekintetes ur, nem kell nekem, az isten áldja meg. Nekem adósságom van, ettől kén megszabadulni. Úgyhogy arrébb mentem, a papot kértem meg, a papnak egy rokona Pesten volt az Országos Földhitelintézetnél. Elmentünk ahhoz. Előbb próbáltuk levél által. Gál Endre volt a képviselőnk, az is azt irta vissza, hogy ne fizessem ki. (Kinek tartozott azzal tulajdonképpen?) A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete volt az. Na, a pappal elmentünk Pestre. Személyesen. Na bementünk oda, azt mondták, errül szó se lehet, hogy visszafizessük, nem veszik fel, mert nekik ilyen adósuk nincsen. Az apám nevén futott az. Mert nagyon pontosan fizettük a kamatot. Úgyhogy ügyvédet fogadtunk. Na azt az ügyvéd aztán eljött velünk, az azt addig dumált, megegyeztünk. Csak annyit tudok, hogy négyezerhétszázötven forintban állapodtunk meg. Ennyit kellett nekem fizetni az ezer dollárért. Na de az az Országos Földhitelintézet, annak egy fiókja itt volt Sonkádon. A szomszéd községben. Na elmentünk oda, szintén a pappal. Annak meg a vezetője a sonkádi pap volt. Nagyon jóba voltak. Azt mondta, jaj ő nagyon szivesen folyósítja nekem az ezerhétszáz forintot, mert háromezer forintom volt. Úgyhogy olyan boldog lettem, megörültem, hogy nahát most