Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

volt. Nem is kellett nekem, nem vállaltam én adósságot. Bezzeg. . . aki osztán hogy nem törődött, hogy szabaduljon attul az adósságtul, hát igy hogy nyomta, nyomosgatta a kamatját, mikor bejött a világháború, megszabadult tülle. Annak vót szerencséje. (Mennyire tetszik emlékezni, hogy a két világháború között a földeknek az árai hogyan változtak?) (Egyáltalán mennyire volt földeladás meg földvétel itt Milotán?) Hát fődeladás az vót. ^e hogy állott az árai, ezt mán nem tudom. Mert úgy mondom, ahogy van, én se adtam, se nem vettem. Hát nem törtem a fejem, hiába hallottam, hogy ez és ez megvette ennek a földjét. De hogy mennyit adott érte! (És kik adogattak el földet?) Vót olyan nagyobb gazda is, hogy harminckétezer öl földje volt, aztán négy esztendő alatt a nyakára vágott. Na jó, addig mán sok adósság fedte. Ügyhogy mán akkor muszáj vót néki a földet elfelé adni, mert ha nem, úgyis elárverezték volna tölle. Ilyen gazda is volt. (Kicsoda volt az?) Hát azt Török Mihálynak hivták. (Már meghalt?) Meg, egy pár éve. Hát annak, hogy jött könnyen, olyan könnyen túladott rajta. Mer az áztat csak úgy örökölte egy nagybátyjátul. (Amúgy ő is szegény ember volt?) Addig szegény ember volt hát úgy ment oda, mert azok, akinek ez a sok földje volt, gyermektelenek voltak. És annak a nagygazda embernek a felesége ennek a szegénynek, aki odament hozzájuk, ennek rokona volt az apjának. Hát odafogadták, úgy örökbe. De mint cseléd, úgy volt csak. Majd aztán az öregember halt meg elébb, utánna a vénasszony, hát nem volt más, igy rámaradt. Mer a vénembernek nem volt leszármazottja, mer az is, azé vót inkább a föld, Nagy Gáspáré. Ennek vette fel az isten a dógát, ennek a szegény cselédnek, s a nem tudta megkémélni. Mert rosszul házasodott. Ma is van ojjan, akkor is vót, meg mindéttig is lesz. Elvett egy Csekébe való jányt, hát az otthon se törte a hámfát. Mikor meg elhozta ide, volt mibe dúskálni, mer én arra mán nem emlékszek, csak hallottam, hogy mikor meghalt a vén Nagy Gáspár, hat pár, azaz tizenkét ökörtinó, kétévesek voltak, meg négy lú, meg két tehén, rámaradtak. És megházasodott, az asszony nem ment a dologra, a gyerek meg jött, annak idejébe urasán járatni a gyereket parasztgazdának sok-