Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A második nemzedék

idö alatt fogságba, 1944. december 4-én, éppen Borbála, a tüzérek védőszentjének napján. Soha nem felejtem el ezt a napot. Cecétől Szekszárdig gyalogosan hajtottak bennünket, a téli hidegben mezítláb tettem meg az utat. Szekszárdon végre kaptam egy gumitalpú bakancsot. Nemsokáig tartózkodtunk a Tolna megyei városban, mert néhány nap után Temesvárra vittek vonattal. Karácsony körül lehetett, nem tudom, melyik nap volt, mert közben elveszítettük az időbeni tájékozottságunkat. Március közepe lehetett, ezt a jó idő beköszöntéséből sejtettem, amikor ismét vonatra ültettek jó néhány százunkat, s a romániai Foksányig, ahol hatalmas fogolyelosztó tábor állott, meg sem állottunk. Mig itt tartózkodtunk, csak kukoricát fogyasztottunk. Kukorica volt a kenyér, kukoricából készítettek főzeléket, szinte magunk is kukoricává váltunk. Csak innen el, ez volt egyetlen vágyunk. El innen bárhová! Végre jött a hir, visznek bennünket tovább. Itt lefürdették a társaságunkat, s másnap ismét vonatra ülhettünk. A fürdetéskor szomorú eseménynek voltam tanúja. Egyik társam belelépett egy rozsdás szegbe, s az volt a baj, alig vérzett. Nyomkodtuk, de hiábavalónak bizonyult erőlködésünk. Ezzel a társsal egy vagonban utaztam, s másnap dagadni, sötétedni kezdett a sebe. Hiába kerestünk gyógyszert, tetanusz-elleni injekciót, nem kaphattunk. Három nap múlva, Konstancába értünk, s társam irtózatos kínokat szenvedett. Eletét nem tudták megmenteni, ott halt meg közöttünk, vérmérgezésben. Hol piheni örök álmát, nem tudom, bizonyára jeltelen sirban nyugszik. Konstancában Transilvánia nevü hajóra raktak bennünket és Odessza lett utunk célja. Szomorúan nézett ki a városnak az a része, melyen áthaladtunk. Rom és rom mindenfelé. Egy dróttal körülkerített táborban helyezték el társaságunkat, s félig földbe ásott barakkokban laktunk. A barakkokból a nem messze fekvő hajógyárba jártunk dolgozni. Először a hajóroncsokról vertük le a rozsdás vas alkatrészeket, majd később egy jobb helyre kerültem, a marmaládégyárba. Itt aránylag jó sorsom volt, az ellátásra sem panaszkodhattam. Amikor egy munkahelyet megszoktam, már vittek a másikra. A marmaládégyárból Ruzsnyicz és Vinnics vidékére vittek, ahol erdőt irtottunk, fát termeltünk ki. Ez nagyon erős munkát követelt valamennyiünktől, s bizony többen kidőltek, közöttük én is. Az élelmezésünk is egész sovány volt, hónapokon keresztül, nem csoda, ha nem birtuk a nagy erőt kívánó erdei munkát.