Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A tizenötgyermekes család

kimegyünk a tengerpartra, mert még soha sem láttunk tengert. Erről a tervünkről le kellett mondanunk, mert ahol állomásoztunk, Plivlendnél tengeri ütközet folyt a törökök, meg a bolgárok között. A háború vége Olaszországban talált bennünket. Itt volt a legveszélyesebb a helyzetünk az egész háború folyamán, mert a sziklás hegyek között soha nem tudtuk, honnan zúdulhat ránk a tüz. Nemcsak a gránátszilánkok veszélyeztették életünket, hanem a szikladarabok is. Az volt a szerencsém, egy tiszt pucérja lettem, igy a veszélyes órákat a bunkerban tölthettem el. 1918 október végén jött ám a hir, vége a háborúnak. Egyik városban a tisztem lejelentkezett, ahol megkaptuk a hazairányitásunkat, Szombathelyen leadtuk a felszerelésünket és én siettem haza feleségemhez, meg a két gyermekemhez. Végre béke van, ujjongtam magamban, de szomorúan gondoltam azokra a fiatal bajtársaimra, akik többet sohasem térhetnek haza szeretteikhez, s valahol, idegen földben nyugosznak. Újra itthon vagyok, de mihez is kezdjek. Feleségem Baltaváron lakott szüleimmel együtt, mert a két gyermekkel félt egyedül lakni. Azon gondolkoztam, visszamegyek az Alföldre, ahol sokáig jól éreztem magamat. E szándékomtól feleségem állitott el, mert itt annyira megszerette a vidéket, az embereket, hogy szivesebben itt telepedett le. Tudtam, az is visszatartotta, hogy a katolikus hitre való áttéréséért szülei és az egész rokonsága nehezteltek rá. Megértettem nehéz helyzetét, itt maradtunk Vas megyében. Leszerelésem után hamarosan munka után néztem. Sok helyen megfordultam, s a legalkalmasabb helynek Salköveskutat találtam. 1918. november 18-án Zsiraldoni Róbert, tiszttartó által vezetett cukorgyári birtokra kerültem parádéskocsisnak. Nagyon szép lakást is kaptunk, a tiszttartó elhozatott minden bútorunkat, cók-mókunkat. Meg is szoktunk hamarosan. A 19es forradalom alatt nem nagyon mentünk be a közeli Szombathelyre, mert féltettük lovainkat. Mikor beértünk a városba, mindenki megbámulta a Rablót, meg a Csinost. Ritkán lehetett ilyen szép két állatot látni egymás mellett. Egyszer éppen a Szent Mártoni templom előtti téren vártam a tisztttartó urat, mikor egy vörös katona jött oda hozzám, hogy adjam át neki a két lovat, cserébe hoz majd két másikat. Bele is egyeztem, s ő elment. Ezalatt elvágtattam a templom környékéről, nehogy megtaláljanak.