Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A tizenötgyermekes család

- Böcsölje meg édesanyám a jövendőbeli menyét, mondtam, - majd megesküszünk, nem lesz semmi baj. Hamarosan meg is nyugodtak, mert beszéltem a plébános úrral, aki vállalkozott arra, hogy a leánykát megismerteti a katolikus vallással és át fog térni katolikussá úgy, mint én, mint szüleim kedvéért. Ez egy vasárnapi mise alatt meg is történt, és a templomi esküvőt is megtartottuk. Nem csináltunk nagy felhajtást, egyszerűen, a legszűkebb családi körben zajlott le minden. A fiatalabbik Morusz ur pedig kijelölte a megigért lakást. Hazamenve örömmel újságoltam édesanyámnak: - Na, édesanyám, megkaptam a lakást, most aztán hurcolkodhatunk. Nem leszünk tovább a maga nehezire, különmegyünk. Az összerakott keresetünkből vettünk egy szekrényt, egy fönnálló sifonért, egy sublatot, egy ágyat, meg még egy kisebb ágyat a lánygyerek részére. Feleségem hozott magával egy dunyhát, vánkossal együtt, lepedőket, meg huzatokat. Lassanként berendezkedtünk a kis lakásunkban. Hamarosan asztalt, széket is szereztünk. Pénzem volt, mert amig az Alföldön szolgáltam, összegyűjtöttem ezer koronát, s ezt betettem a takarékba. Katonáskodásom idején is csak annyit költöttem el belőle, amennyi éppen kellett. Igy maradt még jó néhány száz korona, amit most a bútorokra elkölthettünk. Szépen indult családi életünket a háború kitörése zavarta meg. 1914. augusztus 2-án bevonultattak, s mindjárt be is öltöztem a komiszba, este pedig vonatra rakták az alakulatunkat és indultunk ki az orosz frontra. Sátoraljaújhelyen vagoniroztunk ki, mert az a hir jött, hogy Mezőlaborcnál és Homonnánál betört az orosz. Nemsokára átestünk a tűzkeresztségen is. Egy orosz alakulatot támadtunk meg Mezőlaborcnál, akik eszeveszetten vonultak vissza a rájuk támadó huszárok elől. No, de mi is átéltünk sok nehéz napot, amikor állandóan tűzben voltunk. Csak a tél beálltával csendesedett el a frontunk, amikorra a németek segítségével jól benyomoltunk az orosz galíciai területre. Másfél évig kellett arra várnom, mig végre hazaengedtek szabadságra. E látogatásom emlékét őrzi ANNA leányom, aki 1917-ben született. A szabadság letelte után Romániába vonultam be, de innen hamarosan az olasz frontra irányították át alakulatomat. Harcoltam a törökökkel is. Egyszer itt tizenöten elhatároztuk, hogy