Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

vót, aszmonygya, hogy mán bácsika maga elmehet haza. Vette a pappirt, kiállított egy orvosi látlevelet. Az orvosi látlevél igy szólt: Megvizsgáltam Küsmödi Ferenc nyócvan éves egyént ekkor és ekkor. A következőket állapítottam meg: Küsmödi Ferenc ezerkilencszázhatba, felsőjobbcombtörést és agyrázkódást szenvedett, mejnek következtébe hathónapig ágyba fekütt. Amiután rendes pénzijót is kap. Jelenleg megállapíthatom, hogy emlékezőképessége nagyon gyenge, inteligenciája alacsonyfoku, észbeli gondolkozása nem beszámítható. S igy az elkövetett cselekedetejiér a törvén előtt szavatolni nem tud. No eszt az orvosi bizonyitvánnal elmegyek a jegyzőhöz, én felmentem a jegyzőhöz, megnézi az orvosi bizonyitvánt, s aszmonygya, hogy az állampolgárság kiadását megtagadom. Ha jön a báttya. Amikor én jöttem le a jegyzőtől, találtam a bátyámot, hogy menyen fel, s aszonygya, nó apám bolod e? Mondom, nem bolond, de nincs annyi esze, min neked. Hát felmegy a jegyzőhöz, s mongya a jegyzőnek, hogy az állampolgárságét ment. S aszmonygya, kérem, orvosi bizonyítván van, s az állampolgárság kiadását megtagadom. Bátyám visszaszaladt, s elszalatt ki az ügyvédhez, az ügyvédnek monta. Én mentem ki, mentem hazafelé, az ügyvéd irodája a piactéren volt, hát eggy erkéj vót, s meglátta, hogy megyek, kijött az erkéjre s aszonygya, Küsmödi! Jöjjön csak föl. Fölmenyek, s aszmonygya az ügyvéd, hogy mutassa az orvosi látlevelet. Mondom, hogy két tanú előtt megmutatom, de én magának négyszemközt nem adom oda. Nohát röktön kihijja a feleségit s kihija a szolgálót. Előtte odaadom s elolvassa. Aszmonygya a bátyámnak, hogy egyezenek ki, me per lesz belőlle. Nahát megegyeztünk ugy, hogy fizet nekem nyócezer lejt. A negyedrészit. Mindkét szülő elhalálozása után kilencven nappal köteles kifizetni. Nahát teltmult az idő, akkor anyám meg is halt, azután egy évre apám is meghalt. Ekkor kérem felszólítottam, mikor el telt a terminus idő, hogy fizessen ki. Aszonta, hogy nincs pénze. Há gondoltam, hogy én elmentem házul, nem fizet. Na de bepereltem. S montam neki Feri! tesvérek vagyunk, de hidd meg beperellek! Aszt hitte, hogy nem teszem meg, de biz én megtettem. Bepereltem, a közjegyzőségtől kikértem a végrehajtási engedéjt, az ügyvédnek átattam kérem, s az ügyvéd lement, foglalt. Lefoglalt valami butorokot, hát elégahozza, hogy két évig fojt a per, de amit az ügyvéd felvasalt tőlle, hát nekem nem igen adott, felszámította kőccségekre. Igy telt el az idő negyvenháromig. Negyvenháromba, akkor kérem kifizetett kétezer pengőt, én több pénzt sohase láttam. Hát gondoltam, egyen meg a fene, vélle gyütt. Marattam a fejsze nyelével. Hát Börvejbe dolgozgattunk, tavasszal vetünk kukoricát,