Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

alatt vót egy fogadó, Puskás Pista, s becserélem papirpénzé, me akkor jártak a pappir százlejesek. Oda is érek, a nap amikor butt fel ott vótam. Hát ott van két idegen egyén, két férfi. Hát én nem kérdeztem, hogy mit keresnek, vaj hova jártak, vagy hova mennek, hanem kérek egy féldeci snapszot, megiszom, s mondom Pistabácsi! tegyen vélem eggy szívességet. S mi vóna? S mondom, cseréjjen be énnekem mondom, itt magának kell az aprópénz, Százlejeseket vagy ötszázlejeseket. Me adok aprópénzt érte. Aszonygya, négyszáz lejem van, aszt odaadhatom, papirpénzt. Kiolvastam a pénzt, s az a két pasi nézte. Hát én elindultam onnat, de nekem szerpentines uton kellett kimenni, az tartott kérem tizenhat kilómetret. Szerpentines uton fel. Ne, tizenkettőt. Ezek pedig a régi uton, ahol ingemet a farkasok. . . leültek az üsvénbe, ezek ott mentek ki. S a még fele uttya se vót. Hát elégahozza, hogy kimegyek én a Bucsintetőre. S a fogadó mellett vót a vállú, s a vállunál megállítom a lovakot, hogy ha esznek, ott meg is itatom. S a nap jól sütött. Kimentem egy bokor alá, s hát ott én látok egy síremléket. A vót írva reja, hogy nézz ember e sírhalomra, s gondojjál az én sorsomra. Fáratt vótam és leültem, s gyilkos kezébe kerültem. Elkérte a fejszémet, s elvette az életemet. Kovács András, Gyergyócsamafalvi, július másodikán. Nahát, én ott még szánakodok annak az esetin, hát jőnek ezek bé az ösvényen. Láttám, hogy jőnek bé, akik ott marattak Puskás Pistánál. Hát a fejsze nem vót ott nálam közéi, a szekéren vót, hanem kivitem a tarisnyát, s ott falatoztam. S hát odajőnek, eggyik megállt az uton, s a másik kijött hozzám. Aszmonygya, hogy aggyak ötszáz lejit. S mondom, hát én hogy aggyak? Hát nekem nincs. Aszonygya ott akart vátani. A hegy alatt, hogyne vóna magának. Mondom, hát én magának nem tartozom. Aszonygya, ájj meg, me minnyá nem tartozol! Hát az Isten szerencsémre hozott bé három asszont. Mentek külfődre aratni. Me ott má Marostordamegyébe korábban ért a vetés, ugy, hogy ott mikor az aratást végezték, nálunk Gyergyóba akkor kezdődött. Hát az Isten szerencsémre hozta aszt a három asszont, hát kiájtottam, hogy asszonyok! Jöjjenek hamar! Erre kérem ez beszökött az utra, s ketten fojtatták az utat lefelé. Hát oda jőnek, s mondom, hogy mi történt. S né mit akartak. Az asszonyok még jobban megijettek, mint én. Mondom, hát ne fejjenek, hát né mán most hárman vagyunk, s menyünk le innét ötkilóméterre Lázár van, mondom, s onnét forgalom van, me járnak fel, méterfájétt. Parajdiak. Nahát, felszerelem a lovakot, megitatom, s elindulunk. Igen, de ők az utat nem ott az országúton fojtatták, hanem kimentek az erdőszéjibe s ott. Leérünk Lázárhoz, s hát látom, hogy Lázárnak a lovai bé vannak fogva, s egy hordó van a szekéren. Mentek le