Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

rült, akkor Mihájt lenyomta, s Miháj megfogta a két fülit, hogy tárcsa távol az orrát tölle, hogy nehogy megmarcangójja az ábrázattyát. S akkor aszt kiájtotta, hogy Péter vágd a fejibe? S akkor Péter a medvének a fejszét a fejibe váta. A medve akkor lefordult Mihájról, elórditotta magát, s befalta itt eszt a lágy hust. Ugy, hogy a fogai mind összeértek. S ugy a medve megdöglött. Hát hallunk segéjkiájtást. Me onné mi lehettünk, egy száz lépésre, s ott osztán ávizálták, hogy mindenki ott, ahol van, üjjön le, s ebédejjen. S osztán mennek tovább. Hát hallunk segéjkiájtást. Megfutamodok vissza,, s jött Ádám tanittó, kéccsövü fegyvere vót, hát osztán a fijatalság rohantunk vissza, de akkor a medve meg vót dögölve. De a Mihájnak a lábaszára a szájába vót. Nahát Ádám tanittó a kétcsövű fegyvert dugta a medvének a szájába, s a száját felfeszitettük, s ugy vettük ki Mihájnak a lábát a szájából. Hát még mélegiben nem vót ojan nagy fájdalmuk, elég a hozza, hogy akkora vót a medve, hogy mind egy kétéves üsző. Nyócan vittünk ki kérem Nagy nyakba, a mezőbe. Hát mikor kiértünk oda, este vót, hát tüzet csináltunk, a medvének a gyomrát kivettük, hogy ne büdösögygyön meg. Hát vót, aki, máját megsütték, ett belőlle. Mondom, nekem nem kell. E dög: dög. Hijába. Elégahozza, hogy a vadászok nem tuttak medvét lőni, szerte-széjjel elszalattak, s ők felállottak künt a nyakra. Ott lestek a medvét, de kétódalt elmentek. Nahát, eggyik szekér vitte a két sebesültet haza, s a másik szekér a medvét. Hát a falunépe esszegyült vót, mikor hazaértünk, met ojan is vót, aki nem látott életébe medvét, hát mijén is aza medve? Nézték. Elégahozza, hogy jgy akarták, hogy küggyék el a medvének a kézit Őfelségihez. Igen, de a jegyző kitörte a nyakát, elvitték a kórházba őköt Gyergyószenmiklósra, s ott kigyógyították, s osztán kaptak a kösségtől Miháj es száz koronát, s Péter es száz koronát. Kovács Péter Nahát elégahozza, hogy hazakerültünk. Na most micsinájjak? Megraktam a szekeret, s elindultam külföldre. Vittem deszkát. Ahogy deszkát vittem, ott a deszkát elattam, s kiszegődött egy ember, hogy vigyek egy házra való gerendát. Tehát Ditrójig nem kellett nekem visszajönni. Vissza hoztam kukoricát, a kukoricát elattam, s Alfaluba, újra terheltem. S megindultam kifelé a faragottfával. Éccoka elindultam, de es fáratt vótam, ki vótam merülve, s felültem a szekérre. Jó kóberem vót, hogy a szél nem ért, s az esső se vert, ott elfárattam, s elaluttam. A lovak az utszéjin megállottak. S amikor én megébredek, hát világosodik. S hát a lovak ott vannak Alfalu végibe, s én is ott vagyok. A székéren. Na mondom, én jól jöttem. Hát vót egy xstomo aprópénzem, a zsebemet ugy húzta le, hát gondótam, hogy ért eszt, a Bucsin