Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

lezőlapot, tizenegy órákkor hozták el a postát, hát aszt irja a lapon, hogy ha hámra van szükségem, hát három napig fenntarcsa. Ha három napon belől nem megyek érte, akkor elaggya. Mondom a feleségemnek, hogy én el es indulok. Aszonygya, ne menny most, majd reggel. Mondom én még estig kiérek a Bucsintetőre. Hát ugy is lett, kenyeret teszen a tarisnyába, s elindulok, elérek a Bucsin alá, ott vót három lakos, hát az öreg Bariccal ösmereccségbe vótam, me sokat utaztam ott keresztül, mindig be szoktam menni. Oda érek estére, s aszonygya, maga mi járatba van, hova megy? Mondom, én megyek Parajdra a szíjgyártóhoz, eggy pár hámétt. Aszmongya hogy, maga most maraggyon itt éccokára, me a vadak éccoka, este húzódnak bé a faluszéjjekre. Mondom, hogy még kimenyek én a tetőre, mig besötétedik. Aszmonygya mindegy, hogy kétórával később, vagy hamarabb, de, én aszondom magának, itt jó hejt van, maraggyon itt. Reggel elmehet. Nahát, lefektettek, ágyat vettek, megkínáltak vacsorával, lefeküttem. Ugy hajnalba három órakor az asszony felkel, s tüzet csinál, én is felülök, s akarok őtözni. Aszmonygya az öreg Baric, hogy maga mit akar? Mondom, hát má elindulok én is. Aszonygya, hogy, mindegy hogy két órával később, de várja meg, amig megvirrad, s maraggyon itt. Felesége felkőtt, tüzet csinált, téját főzött, hát szót fogattam megvártam amig megvirrad, megkínálnak téjával, pácát nem vittem magammal, aszmonygya itt van ez a páca, vót egy hosszú szeg benne, s eszt vigye el, amikor jön, akkor béaggya. Ugy is lett, elindulok, de nagy hideg vót, kimegyek, s mikor az útra kimenti m, tul az utásznak a fija, Miháj, merte a csebret, áztatott a marháknak, s kérdeztem, hogy Miháj! Nem tudod, hogy itt a régi uton fel ut, nyom van-e? Me félméternél nagyobb vót a hó, s nem akartam a szerpentinen kerülni, mert mégeccer ojjan hosszú. Aszonygya van. Nincs egy félórája, elment három ember, vezettek egy tehenet. Gondolta, hogy én még elérem azokot. Nekiindulok a régi útnak, de annyi nyom vót, hol hat ember egymásután elment. Felérek a csemetekerthez, hát ott látok egy marhatrágyát, piszkálom, hát nincsen megfagyva, mondom, nem rég elmentek. Felérek a felső csemetekerthez, de ekkor a nap jött fel. Ugy, hogy a nap a tussó hegynek a tetejit sütte. Cigarettát csináltam, s valahogy figyelmes lettem, hogy a vágás széjibe két farkas jő bé. Gondoltam, meg megállok, hogy ne ütközzünk össze, hanem mennyének keresztül, dolgokra. Bejönnek az ösvénybe, tőllem lehettek egy negyven lépésre. Hát mind a kettő leül, s néztek engemet. Apám aszt monta, hogy a kutya, s a vad ha észreveszi, hogy ember fél tőlle, menekül, még gonoszabb. Hát megálltam, vót a zsebembe hatódalas újság, Brassói lap,, kiveszek kétódalt, s összecsavarintom s meg-