Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Eggy alkalommal országházi képviselő választás volt. Amikor Romániába vót az a sok párt. Vót vagy hétféle párt. A liberálisok megjelentek Ditróba és összedobolták a népet, meghitták a nagyterembe. Megjelenünk a nagyterembe, voltunk legalább hatszázan. Elmongyák az ő mondokájukot, az első padba ültem, voltak nálam iskolázottabb emberek, gondoltam, hogy hát felszólalnak, hogy mi a sérelmünk nekünk. Hát a programbeszédnek vége lett, s nem jár senki abba, hogy felszójjon. Mán a nép szinte oszladozni kezdett, akkor feláltam én, aszt kérdeztem, szabad e nekünk szóllani? Aszt monta a képviselőjelölt, hogy, kérem, tessék. Mondom köszönettel vesszük uraim, hogy önnök bennünköt felkerestek. De jöjjenek el máskor is, s kérdezzék meg, hogy mi a bajunk, s mi fáj nekünk. Tuggyunk, hogy mi kisebbségeknek a kormány mellett volna a hejünk, de mi is elvárnók, hogy minket is tiszteletbe tartsanak. Mert, ha egy apának többfajta gyermeke van, őköt is szereti, körülötte állnak, s hallgassák a szavát, de, ha őköt fenyegeti, széjelszaladnak s menedéket keresnek. Eszt montam a kisebbségekre. Mondom, most rátérek az adósérelmekre. Nem volna e ajánlatos a polgárok közt a fizetőképességet megállapittani s az ijen szegényeken könyörülni. Mert mi történik ezekekei? Jönn a végrehajtó, berúgják az ajtaját, s elviszik a holmiját. Most rátérek az iskolasérelmekre. Nem vóna e ajánlatos a gyerekeket bár két nap egy héten magyarul is taniccsák? hiszen minden szülőnek kötelessége, hogy a gyermekit az állam nyelvire kitanitassa, de magyarul nem taniccsák. Mi történik ezekkel? Ugy olvas, mint egy főszolgabíró, de nem tuggya mit. Igy nem tanul meg se magyarul, se románul. Mindenesetre mig én beszéltem az a képviselőjelölt oda hajlott Bángihoz s megkérdezte a nevemet, mer a nevemre szólított. Aszt mongya, tisztelt választó polgárok! Tizenhétéve, hogy Csikvármegye medencéjit járom, de ijen kérdésekre nem vót alkalmam válaszolni, amijet Küsmödi ur kifejtett. Ugy attam elé , hogy meg ne seresem, de meg is ércse. Aszmongya, ennek az embernek tökéletesen igaza van. Ekkor kérem, harmadnap múlva, fölmentem Gyergyószentmiklósra, valami elintéznivalóm volt, és Kimpián román ügyvéd vót, kért, hogy az ő pártyára tömöriccsek népeket. Nem vótam hajlandó, mert mi a Magyarnépszöveccségbe tartoztunk. Szóval mi a magyar képviselőjelöltre szavaztunk. Tehát, akközbe figyeltek engemet, s a jegyző lehivatott és aszt monta, hogy tegyem le a románokhoz a hűségesküt, és felajálta, hogy állásba tesz. Aszt montam neki, jegyző ur, én hogy székejnek születtem erről nem tehetek. De én más nem lehetek. Inkább koldulok, de én a becsületemet nem adom el. Sokat szenvettem, nem egyébbe, nemzetiségi szempontyából. Ugy is vót, hogy