Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Góga Istváné. S mondom engem ösmersz é? S aszmonygya, igen. Ki vagyok én? Aszonygya, ditrói édesapám. Mondom, hát fijam! Magad gyere el, haza. S né: felöltöztetlek, s nálam jó lesz dolgod. Hát kérem segitettem a juhokot eléhajtani az esztenára, s mondom a pásztornak, hogy, né, a gyereket én hazaviszem. Aszonygya, a magájé. Hogy akarja. A gyereket haza vittem, dél vót, vasárnap dél, a feleségem főzött husievest, s kérdezte, hogy, Jóska szereted a husievest? s aszonygya nem. Hát nemigen ett. Hát kávét szereted é? Igen. Csinált kávét neki, nekem vót egy cséplőgépem, s mondom a gyerek itt jó lesz né, nekünk nem vót gyerek, s a feleségem, ez a mostani beleegyezett, hogy ő ugy felneveli min a zövét. Nohát, elégahozza hogy, ott van délután négyorakorig, s ugy vót, odaszegőtteIrv e, az esztenára, hogy este a gyerek hazajárt hálni, s egy tehenet erőkké haza kellett hajcson, a vetések közt. S aszonygya a gyerek, hogy, édesapám! Én átmenyek s a tehenet hazahajtom, hogy nehogy a tehén kártegyen a vetésekbe s osztán visszajövök. Aszonygya a feleségem hogy, ne engedd el, me az nem jön vissza. Mondom, halgass! Ha visszajön önként, akkor felőltözhettetem me megjön, ha nem jön vissza, vaj nem akar ittülni, én hiába őtöztetem fel, elszökik. Hát elégahozza, hogy a gyerek elment, s többet vissza nem jött. Na kérem, mit csinájjunk. Hát, a gyerek ott vót tovább. Hát nem atta ő kérem iparra a gyereket, hanem újra elszegőttette őt Maroshévizre. Egy malomba. Szolgálni. Még elsejit se várták, a gyereknek a fizetésit felvették. Hát akkor mán lehetett a gyerek, ebbe az időbe; amikor ez vót, egy tizenhatéves. Nahát mi, Mezőségen vettem vót birtokot, s kikötöztünk oda. S amikor mentem le, hát bementem, ott is meglátogattam a gyereket. S a gazdája aszonta hogy, fijam! E neked az édesapád s magad huzóggy ehhez, me látod e, hogy a mostohaapád elsejit se várja, jő a fizetésedéit. S magad ettől kell kapj valamit. Hát ugy is lett, kérem, hogy montam hogy hol lakunk, Mezőségen, Nagyörvesen, a gyerek útnak kelt. S lejött Mezőségre, de ekközbe mi mentünk haza! Ugy, hogy nekem a birtokról telekkönyvet nem tuttak adni, s a birtokról leléptem, s mentünk haza Ditróba, kötöztünk haza, hát valahol éccaka megkerültük egymást ugye. Na elég a hozza, hogy hazamenyünk Ditróba, de én nem tuttam arról, hogy a gyerek lement, hát elszegődött ott a gyerek a román paphoz. Ott szóigált. S jó alkalmas vót a fiju, szerették. Hát megtartották második évre is. Mikor kétévet kiszolgált, hát marasztották harmadik évre is, s akkor a gyerek aszonta, hogy ő megmarad harmadik évre, de aggyanak bár két hét szabadságot, hogy jöjjön haza. A gyerek hazajött hát odament az anyjához, s szilveszterkor elment a bálba. A bálba a gyerek kitáncolta magát, s levetkezett ingre, tél