Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

egy kadétot meglőttek, ugy, hogy a vállamra dőlt. Én megirtóztam, kiugrottam a kocsiból, s a kocsik mellett mentem hátra. Hát éppen egy kocsiba ül egy földim, Fülöp Alajos. Marhaszáilitó kocsi vót, negyven ember fért el benne, hát kiájt, Bálint! Szaladok oda, megfogja a kezemet, s felránt hozza. Mondom, hogy elől mitörtént, aszonygya, hadd el, itt együtt megleszünk. Node. . . csak a tiszturak bele kellett eggyezzenek, hogy a vonatot kirabójják. Hát este vót mán, villanlámpával a mi kocsinkba feljött négy polák, szuronyosan. Az egyik felit amig vizsgálták, s kin jó ruha vót vetkőztették le, a kocsinak az ajtaja nem vót egésszen lecsukva, egy tenyérnyi hézag vót. Oda állottam, s addig ványoltam, mig a zajtót annyira hátranyomtam, hogy én fokon kifértem. Szépen leereszkettem a kocsiból, s elm; tem a vonatnak a végijig, vissza. Ott, a vonatvéginél kikerültem a város szélibe, ott addig mentem, mig a várost elhagytam. S akkor újra kimentem a vasútra, hogy nehogy utat tévesszek. A vasúton mentem egéssz éjjel, de a Fülöp Álózsi ide adott száz koronát, s két pakk dohánt, hogy ne talájják meg nála. Eszt én magamhoz tettem és mentem egéssz éjjel. Én fétettem, vót vagy hatezer korona pénz s vót egy huszonhárom rubis ezüstóra, aszt fétettem, hát reggere értem egy állomásra s látom, hogy az állomásból kijött két katona, de mán nem mertem vonakodni, hogy nehogy gyanút kelesek, vagy menekülni valamerre, hidegvérrel mentem szembe vélek, hát beszéltem oroszul, megértették, kérdezték hova menyek. Nem mertem mondani, hogyMnagyar vagyok, me akkor a magyarok a polákokat levetkeztették, a polákok is a magyarokat. Akik innen mentek polákok aszt a határon levetkesztették. S a polákok is éppen ugy. Asz kérték, hogy hova való vagyok. Hát, mondom, bukovinai. Mi vagyok? Mondom, román. Mejik falusi vagyok? Kilibabának a nevit tuttam, mondom kilibabai. Aszonygyák, hogy hát Csernovic fele kellett volna felmenni. Mondom tudom, de nincsen vonatközlekedés. Aszmonygya várjak egy percet, me jelzett egy vonat, jön Sztri felől, s aval elmehetek a magyar határig, s a magyar határnál mennyek fel Bukovinába. Mondom, de a magyarok ingem agyonütnek. Aszonygya, feltesszük a gépészhez. Még megkináltak, jő rumos meleg téjával. Hát be is fut a vonat, az a vonat vót, akit este otthagytam, na hát, Álózsi kihajolt, s kiájtott Bálint! Fenyegettem, hogy ne kiabájjon, ezek a katonák mentek elé a vonattot fogadni, én pedig fel Álózsiékhoz hátra. Megfogja a kezemet, felránt a kocsiba. Megyünk vagy két állomást, de ott mán nem ugy vizsgáltak! Kiszállítottak a vonatból mindenkit, kettős sorba! S ugy vizsgálták. Akin jó ruha vót levették, ha egy pakk dohán vót, aszt es elvették. Én nem száltam le a kocsiból, a kocsinak a sarkába, összekocittam, s aval a ruszki kö-